Oldalak

2018. június 7., csütörtök

Folytatódik a magyarság diszkriminációja az újvidéki jogtudományi karon!

 

Úgy látszik korai volt az örömünk, az Újvidéki Jogtudományi Kar továbbra is alattomosan diszkriminálja a magyar diákokat, annak ellenére, hogy áprilisban az újvidéki Fellebbviteli Bíróság jogerősen megállapította, hogy a Jogi Kar az elmúlt években diszkriminatív bánásmódban részesítette a magyar ajkú jelentkezőket.

Az újvidéki Jogi  Kar pályázati felhívásában ugyanis arra kötelezi a magyar, vagy más nemzetiségi nyelven középiskolát végzett  felvételizőket , hogy külön szerb nyelvvizsgát tegyenek, annak ellenére, hogy a középiskolai diplomájuk alapján egyértelmű, hogy rendelkeznek szerb nyelvtudással, hiszen a középiskolai tanulmányaik  a szerb oktatási rendszer feltételeivel összhangban végig tanulták azt.
„A Jogtudományi Kar azért teremtett ilyen helyzetet, hogy feladják azok, akik anyanyelvükön szándékoznak felvitelezni, mert most már a szerb nyelvből is vizsgázniuk kell”
– mondta Sóti Attila, a VaMaDiSz elnöke a BBC-nek nyilatkozva.
Sóti szerint a kétnyelvű középiskolai diploma elegendő bizonyítéknak számít a felvételizők szerb nyelv ismeretéről.
„Amennyiben nagyobbak az elvárások, akkor az államnak jobb oktatási rendszert kell szerveznie a szerb nyelv elsajátítására az oktatás során. Ha az állam elegendőnek tartja a szerb nyelv ismeretének szintjét, akkor a Jogi Karnak nem lehetnek nagyobb elvárásai”
– mondta Sóti.
A Jogi Kar illetékesei azt állítják, hogy rendelkeznek jogi „támaszponttal”.
„A felsőoktatásról szóló törvény (97. cikkelye) szerint a karnak joga van a tanulmányi nyelv ismeretének ellenőrzésére az általános aktusban meghatározottak szerint”
A VaMaDiSz elnöke szerint a fiatalok nem tehetnek azért a helyzetért, amiért még egy vizsgát kell tenniük, a hiba szerinte a rendszerben van, amelynek meg kell változtatnia a szerb nyelv tanítását, ha a jelenlegi eredmények nem jók.
Érdekességképpen megemlítendő, hogy a külföldről érkező szerb diákoknak elegendő, ha a jelentkezési laphoz egy bizonylatot csatolnak a szerb nyelv ismeretéről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése