Oldalak

2018. szeptember 23., vasárnap

Ezt nem Pásztor mondta:

 “Nép vagyunk, nem nemzeti kisebbség”

Nem mindenki szorgalmazza a szerbségbe való beolvadást vagy a teljes alárendeltséget, mint például a legismertebb délvidéki magyar “érdekvédelmi” politikai szervezet.

Sulejman Ugljanin, a Bosnyák Nemzeti Tanács választáson induló Önrendelkezés lista vezetője, kijelentette, hogy a bosnyákok semmiképpen sem tekinthetők szerbiai nemztei kisebbségnek, ugyanis önálló népről van szó.
A Tutinban megtartott lakossági fórumon Ugljanin emlékeztetett arra, hogy a szandzsáki polgárok még 1991 októberében
a területi és politikai autonómia mellett foglaltak állást, tehát az önrendelkezésért szálltak síkra.  
Nem fogadjuk el a másodrendű polgárok státuszát. Követeljük, hogy az alkotmányban önálló népként szerepeljünk – hangsúlyozta Ugljanin.
A tutini művelődési otthonban lezajlott fórumon bemutatták az Önrendelkezés jelöltjeit, akik megmérettetnek a Bosnyák Nemzeti Tanács választáson.
Ugljaninon kívül felszólalt még Esad Džudžo, a tanács mostani alelnöke.
Mint mondta, a szandzsáki bosnyákok
büszkék a nemzeti hovatartozásukra és nem engedik meg, hogy mások döntsenek a sorsukról.
Győzélemre vagyunk ítélve – emelte ki az alelnök.
Az Önrendelkezés listáján kívül Muamer Zukorlić volt főmufti listája is indul a nemzeti tanács választáson.
Zukorlić egyes megnyilvánulásai alapján valamelyest közeledik a haladókhoz, bár ez sem egészen egyértelmű.
A VMSZ pedig…
(beta.rs nyomán, fotó: sandzakpress.net)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése