Oldalak

2018. szeptember 17., hétfő

Liga:

A kisebbségi médiumok megszűntek, a minisztérium mégis sikerekről beszél

Liga: A kisebbségi médiumok megszűntek, a minisztérium mégis sikerekről beszél

Az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium arra irányuló erőfeszítései, hogy javítson a nemzeti kisebbségek helyzetén, csak a szavak szintjén valósulnak meg – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében Vas Tibor, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökségi tagja.
„A tárca illetékesei már két éve arról beszélnek, hogy a kisebbségek helyzete jelentősen javul. Branko Ružić miniszter azzal dicsekszik, hogy a Nemzeti Kisebbségi Alapból 21,8 millió dinárt költenek el, és megjegyzi, hogy a tájékoztatás révén tovább erősödnek a nemzeti kisebbségek hagyományai, melyeket a szerb társadalom kincseként tartanak számon” – áll a Liga közleményében.
A VSZL feltette a kérdést, hogy vajon mely médiumok által fog ez a bizonyos tájékoztatás történni?
„Tudja-e Ružić miniszter, hogy tucatjával szűntek meg a kisebbségi nyelvű tájékoztatási eszközök? Tudják-e Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium illetékesei, hogy Nagybecskereken, ahol négy nyelv van hivatalos használatban, az elektronikus médiumokban egyetlen másodperc magyar, román, vagy szlovák műsor sem készül?” – sorakoztatta fel sajtóközleményében a kérdéseket a Liga és hozzátette: Hasonló a helyzet Zomborban, Verbászon, Temerinben és számos más vajdasági településen is.
A közlemény megállapítja, hogy Vajdaság legtöbb településén a helyi médiumok magánosítása gyakorlatilag megszüntette kisebbségi nyelvű tájékoztatást.
„A minisztérium, a dicsekvés helyett, jobban tenné, ha felmérné a valós helyzetet. A kisebbségi nyelveken való tájékoztatás rossz helyzetben van, Szerbiának pedig számos lépést kellene megtennie, hogy ez javuljon, ha szeretné sikeresen lezárni az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokat” – figyelmeztet a Vajdasági Szociáldemokrata Liga.
A párt emlékeztetett a nemzeti közösségek jogaival foglalkozó 23-as csatlakozási fejezetre, melynek alapján világos, hogy pillanatnyilag a helyzet egyáltalán nem kielégítő.

2018. szeptember 16. [19:25] 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése