Oldalak

2018. november 3., szombat

Jelentősen romlott a helyzet Szerbiában az EP-képviselő szerint

Jelentősen romlott a helyzet Szerbiában az EP-képviselő szerint

Az Európai Parlament egyik képviselője, Tanja Fajon értékelése szerint az utóbbi egy-két évben jelentősen romlott a helyzet Szerbiában: a végrehajtó hatalmat senki sem ellenőrzi hatékonyan és a jogállamiság is hagy maga mögött kívánnivalókat. Emellett a képviselő szerint Szerbiának sokkal többet kellene tennie a Koszovóval való viszonyok rendezése érdekében is.
Fajon a minap látogatott Szerbiába és a Danasnak adott terjedelmes interjúban ismertette tapasztalatait. Meglátása szerint az EU-csatlakozás előfeltételéül szabott reformok túlságosan lassan haladnak, nem történtek lépések a korrupcióellenes harcban, illetve, hogy a médiumok „drámai és nagyon súlyos helyzetben vannak“.
„Két napon át szerbiai tisztségviselőkkel, civilszervezetek, médiumok képviselőivel tárgyaltak. Nagyon negatív benyomásokkal távozom. A retorika nagyon veszélyes fegyver. Hallottam, hogy az emberek nem mernek bírálatokat megfogalmazni, hogy erőteljeseb korlátozzák őket, hogy erős a kontroll. Még mindig támadások érik az újságírókat, az igazságszolgáltatásra nyomást gyakorolnak. Félelem leng be mindent, senki sem tudja, mi fog történni“ – értékelte a szlovén EP-képviselő, akinek meglátása szerint nem elég az EU-csatlakozási fejezetek megnyitásáról és lezárásáról beszélni, nem elég a szükséges törvényeket elfogadtatni, ha a gyakorlatban semmi sem változik.
„Szeretném, ha Szerbia valóban a stabilitás fontos tényezője lenne a régióban, ha ésszerű politizálást folytatna, de úgy tűnik, egyelőre nem ez a helyzet. Pillanatnyilag abban a helyzetben vagyunk, hogy tanácstalanul kérdezgetjük, mi történik a demokráciával, a szabadságjogokkal Szerbiában“ – mondta Tanja Fajon.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése