Oldalak

2018. november 28., szerda

Pásztor szerint minden délvidéki magyar hazaáruló, aki nem szavazta volna meg november 25-ét ünnepnek?

http://img.444.hu/p%C3%A1sztor.png

Pásztor István a tartományi hivatalában fogadta a Vajdasági RTV Fókuszban című műsor stábját. Az interjúban arról beszélt, miért volt jelen a Délvidék elszakítása 100. évfordulójának központi ünnepségén az első sorban.

Pásztor István és két fia is a kisebbségi politikából él, tehát kimondható, hogy nekik 1918 november 25-én tettek kenyeret az asztalukra, így talán nem meglepő, hogy a VMSZ is megszavazta a kisebbségi sorba jutásunk napját ünnepnapnak.
Pásztor már a beszélgetés elején tisztázta, nem csak hivatali kötelességből vett részt a nemzeti tragédiánkon tort ülők rendezvényén, hanem ott egyben a VMSZ elnökeként jelent meg.
Kiemelte: nehezményezi, hogy az elmúlt napokban pártját és ő magát is számos alkalommal hazaárulónak kiáltották ki. Hazugnak nevezett minden ilyen vádat.
“Ez az egész odáig fajult, hogy olyan képek jelennek meg, amelyek nagyon hasonlítanak a gyászjelentésekre és ezeken mi vagyunk”
Vajon mire gondol Pásztor úr?


Pásztor továbbá egy hat évvel korábbi parlamenti felszólalására hivatkozik, amely egyébként magában is ellentétes pártja azon lépésével, hogy megszavazza november 25-ét Vajdaság napjának.
Pásztor azt is kiemeli, hogy szerinte Délvidék elcsatolásának megünneplése a történelmi sebek begyógyítását szolgálja.
Furcsamód ezt nem pont így gondolta például Szerbia, amikor Albánia nemzeti ünneppé nyilvánította Koszovó függetlenedési napját. A szerbek akkor szerbellenes ellenintézkedésről beszéltek. De nekik nincs is egy olyan megértő politikusuk, mint Pásztor István.
Talán a Vajdasági Magyar Szövetségnek is ezen történelmi barátság logikája mentén a magyar hadsereg bevonulásának napját, Délvidék 1941-es visszacsatolását kellett volna nemzeti ünnepnek javasolni. Történelmi sebgyógyítás címszó alatt.
Pásztor István a riportban visszakérdez: “Szeretném megkérdezni a szerkesztő asszonyt, mi volt ennek a lépéssornak az alternatívája (…) ha nem így viselkedünk, ha nem így járunk el, akkor mit csinálunk!?”
Pásztor szerint eleve nélkülük is megszavazta volna a haladó többség az ünnepnapot, akkor is ha nem voksolnak, vagy ha tartózkodnak a szavazáson. Ezért inkább elárulták a nemzeti érdekünket és becsületünket. Hát nem logikus?
Az interjúban Pásztor gyakorlatilag hazaárulónak nevezett minden délvidéki magyart, aki hozzá képest másképpen gondolkodik november 25-ről, s e dátum, mint ünnepnap pártja általi megszavazásáról.
“Azt gondolom, hogy azok, akik haza és nemzetárulással vádolnak engem és minket, azok vagy politikai rövidlátók vagy pedig saját nemzetük ellen szervezkednek és tevékenykednek.”
– szögezte le Pásztor István.
Továbbá kiemelte, felelősségteljes és jó döntést hozott ő és a VMSZ, amikor megszavazta Délvidék elcsatolásának napját ünnepnapnak, amelyet ezentúl minden évben megünnepeltetnek minden Szerbiában élő magyarral.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése