Oldalak

2018. november 26., hétfő

Plakátok Délvidéken:

Újvidék, Nagybecskerek, Verbász, Versec, Szenttamás, Törökbecse és más délvidéki városokban és településeken az elcsatolási őrület ideje alatt (amely még mindig tart) napvilágot láttak a “Száz év után Hongkong is azt mondta: viszlát” feliratú “szakadár plakátok”.

Az utalás egyértelmű. Hongkong száz évig Nagy-Britanniához tartozott, majd visszakerült Kínához. Délvidék pedig…   
Íme Hongkong rövid története.
Hongkong különleges közigazgatási terület, konkrétan Hongkong Kína két közigazgatási területének egyike (a másik Makaó). Szigetekből álló városállam, bár a köznyelvben gyakran egyszerű városként értelmezik. Hongkongot a Dél-kínai-tenger határolja.
A Föld egyik legsűrűbben lakott területe, lakóinak 93,6 százaléka kínai nemzetiségű, akiknek nagy része a szomszédos Kuangtung tartományból származik.
Hongkong az első ópiumháború (1839-1842) után a Brit Birodalom fennhatósága alá került: először csak a Hongkong-sziget, majd 1860-ban a Kaulung-félsziget és 1898-ban az Új területek is. A második világháborúban japán megszállás alá került. A háború után ismét a Brit Birodalom részét képezte, 1997-ben csatolták vissza Kínához.
Délvidék története aligha hozható kapcsolatba a fentiekkel, de a száz év mindkét esetben száz év. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése