Oldalak

2018. december 8., szombat

Ki ünnepli magyarként a Délvidék elcsatolását?


Verje meg az Isten / Nem egyszer, de százszor / Ki magyar létére / Idegenhez
pártol – ezzel a Pósa Lajos-idézettel reagált a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége arra a hírre, hogy a szerbiai lapok megírták: Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke is részt vett azon a díszülésen, amelyen gyakorlatilag a teljes politikai vezetés összegyűlt, hogy megünnepeljék a Vajdaság Szerbiához csatolásának napját. Ám ez még csak az enyhébb reakciók közé tartozott.

Mint ismert, száz évvel ezelőtt, 1918. november 25-én került sor az újvidéki Nagy Nemzetgyűlés ülésére, amelyen kimondták a Bácska, a Bánság és Baranya csatlakozását Szerbiához. Hogy mindezt meg kellene ünnepelni, az nem mástól, mint Tomislav Nikolic előző szerb államfőtől ered, aki elnöksége idején előszeretettel nyúlt a szerb történelem dicsőséges napjaihoz, hogy az elmúlt évtizedek súlyos vereségeit ellensúlyozza. Mivel a kezdeményezés Nikolic utódjának, Aleksandar Vucicnak is megtetszett, a százéves évfordulóra egy nagyívű programsorozatot is rendeztek Újvidéken. Ennek egyik eleme volt az a múzeum, amelyet erre az alkalomra rendeztek be a korabeli eseményeket felidéző festményekkel, fegyverekkel, egyenruhákkal és más emléktárgyakkal.

Nem nyerte el a VMSZ-es részvétel a Magyar Mozgalom tetszését sem, ők már júniusban tiltakoztak amiatt, hogy a délvidéki magyarság legnagyobb pártja – amely tartományi és köztársasági szinten is koalícióban kormányoz a szerb haladókkal – is megszavazta az emléknappá nyilvánító javaslatot a vajdasági tartományi parlamentben. Ezúttal a civil szervezet tagjai és követői a Facebook-profiljukra a „#november25 Nem az én ünnepem!” feliratot illesztették, de közleményükben még hevesebben reagáltak a VMSZ lépésére.

Emlékeztettek arra, hogy 2002. december 1-jén mintegy 120 fős demonstráló tömeg gyűlt össze a budapesti Kempinski szálloda előtt, hogy tiltakozzanak Adrian Nastase román kormányfő és Medgyessy Péter miniszterelnök találkozója ellen – amelyen Erdély elcsatolását ünnepelték –, és számos a jobboldalhoz köthető közéleti személyiség volt a tüntetők között. Mások mellett Bayer Zsolt újságíró, Siklósi Beatrix televíziós szerkesztő és Grespik László, a fővárosi közigazgatási hivatal korábbi vezetője is tiltakozott a szégyenteljes magyar részvétel miatt, most azonban a VMSZ tartományi képviselői szavazták meg az emléknapról szóló javaslatot. „Aki magyar, és november 25-ét ünnepnek tartja – lelke rajta!” – fogalmaztak, majd megjegyezték: a maguk részéről semmilyen ünnepelni valót nem találnak, ezért felszólítanak minden jóérzésű magyar embert, hogy nyilvános rendezvényen és ünnepségen ne vegyen részt, ehelyett csendben, otthon és méltóságteljesen, egy mécses gyújtásával emlékezzenek a gyász napjára.
2018. december 06., 19:00
https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=8277018347089943421#editor/target=post;postID=7505682985771550993
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 29. számában jelent meg, 2018. november 30-án.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése