Oldalak

2018. december 16., vasárnap

Pásztor István szerbül kampányol, szerb listán induló magyaroknak (+videó)

Vasárnap községi választásokat tartanak Kúla járásban. Ahogy arról korábban portálunk már beszámolt, a VMSZ nem állít önálló listát, ehelyett felkéredzkedett a Szerb Haladó Párt választási listájára.

Az önfeladás útjára lépő párt elnöke, Pásztor István Kúlán egy kampányrendezvényen magyarázta a bizonyítványt, ahol elmondta, hogy a VMSZ általában csak a választások után köt szövetségeket, de ezúttal kivételt tesznek. Szerinte ugyanis úgy lehet összpontosítani az erőket, ha közös listán indulnak a haladókkal. Hozzátette azt is, hogy a szerb kormánypárttal eleve koalíciós partnerek mind tartományi, mind köztársasági szinten.
Való igaz, hogy a VMSZ jobban fog majd szerepelni azzal, hogy a haladók szekértáborába állt be, de ezzel az erővel Pásztorék akár át is jelentkezhetnének a haladó pártba.
Belgrád után, Kúla volt a következő település, ahol közös listán indultak a haladókkal és ahol szerbül, szerbeknek is kampányolt egy magát magyarnak mondó párt.
Félő azonban, hogy a jövőben egyre több helyen vállalja majd fel a VMSZ a kisebbségi politikai asszimiláns kifizetődő, ám önfeladó szerepkörét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése