Oldalak

2018. december 1., szombat

Teljesen felépített és felszerelt házakat kapott 34 cigány család Bácskában

Új építésű és teljesen felszerelt házakat kaptak cigány családok Nyugat-Bácskában.

 

Zorana Mihajlović, a szerb kormány alelnöke ünnepélyesen adta át a házak kulcsait a 34 roma családnak.
A családok egy része magyar falvakba került, így például Gomboson is több házat kaptak. A projekt költségei 1 millió 50 ezer euróba kerültek. Azokat az Európai Unió, a Szerbia építésügyi minisztérium, valamint Hódság község finanszírozta.
Mindeközben Szerbia legnagyobb számú nemzeti kisebbségének, a magyaroknak eddig sohasem hirdettek hasonló, nemzeti alapú lakhatási programokat, mint amilyenben a cigányok vagy évek óta a horvátországi és boszniai menekültek, vagy épp a Németországból haza toloncolt koszovói cigányok részesülnek.


Annak ellenére sem, hogy Szerbiában az egyik legrohamosabban fogyatkozó nemzeti kisebbség épp a magyar.
Mindezek ellenére érdemes lesz néhány év múlva is felkeresni és megvizsgálni azokat a házakat, amelyeknek kulcsait ma a Mihajlović asszony kiosztotta és megvizsgálni a körülmények változásait, hiszen a hasonló esetekben a tapasztalatok igen lesújtóak voltak az állagmegóvás tekintetében.
Képek: Tanjug


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése