Oldalak

2019. január 2., szerda

Betegek vagyunk, de diagnózis nem kell?

A Magyar Mozgalom közleménye

 


A Magyar Nemzeti Tanács elutasító állásfoglalása a Magyar Mozgalom tanácsnokai által indítványozott délvidéki magyar elvándorlással kapcsolatos kutatás napirendre tűzéséről a tudományosság sárba tiprása.  A Végrehajtó Bizottság tagjai, valamint az MNT elnöke, mgr. Hajnal Jenő és alelnöke, Erdődi Edvina szerint a közösségünk létszámával és állapotával való szembenézés, a pontos számmeghatározás helyett aktív cselekvés kell, csak azt felejtik el, hogy a valóságnak nem megfelelő kiindulópont alapján nem lehet érvényes következtetéseket levonni, legitim stratégiákat, cselekvési terveket kidolgozni, valóban szükséges lépéseket véghez vinni.
Egy kutatást, mint amilyen a javaslatban szereplő is, a probléma szüli, nem a nemzetközi konferenciákon való bemutatás vagy a publikálással járó esetleges előnyök iránti vágy. Persze, mindenki magából indul ki, a vélemény megfogalmazói így látják és használják a tudományosságot, a pillanatnyi haszonszerzés eszközeként, a szavazóbázis építésére szolgáló eszközként. Mindezek alapján arra következtethetünk, a tudományosság szerintük arra való csupán, hogy úgy csűrjék-csavarják az adatokat, hogy azok alátámasszák a politikai döntéseket. A tudomány mégsem erről szól, a tudomány könyörtelen és veszélyes. Amennyiben autonómiája van, a politikum legnagyobb megregulázandó vagy épp elpusztítandó ellenségeinek egyike. Látjuk az ilyen irányú magyarországi törekvéseket is.
Döbbenettel hallgattuk Hajnal Jenő érvelésében azt az indoklást is, miszerint ha kiderülne, hogy pontosan hányan vagyunk, akkor egy katasztrofális helyzet állna elő, mert a szerb kormány visszavonná a meglévő támogatásokat, még annyi sem jutna, mint eddig. Ha kiderülne az igazság, az gyengítené a közösséget, nem tudna erőt felmutatni. Mindezekből arra kell következtetnünk, hogy hazugságra épül a VMSZ és a kormány jó viszonya?
A vélemény megfogalmazói évekig tartó drága kutatásról beszélnek, pedig az egész nem kerülne többe, mint az MNT 2019. évi költségvetésének 0,1 %-a. Az első eredményekre pedig már néhány hónapon belül építhetné a Magyar Nemzeti Tanács a következő időszakra vonatkozó stratégiáit, hiszen egy olyan módszertanon alapulna a felmérés, amelyet Kárpátalján már sikerrel alkalmaztak.
A vajdasági magyarság elvándorlása drasztikus méreteket öltő folyamat, ezért már az egy-két évvel ezelőtti, a témát érintő kutatások megállapításai sem aktuálisak. A probléma mindannyiunkat érint, elméleteink is vannak az okokat illetően, becsléseink is, amelyeket a határátkelőkön tapasztalható áldatlan állapotok megerősítenek, de nem elég csak azt mondani, hogy igen, kevesen vagyunk. Olyan ez, mint amikor kimondjuk, hogy, igen, betegek vagyunk, de a betegség részleteivel, tüneteivel, szövődményeivel nem akarunk foglalkozni, viszont a gyógymód megtalálásához nélkülözhetetlen a pontos diagnózis.
Amikor az MNT-s többség leszavazta a javaslatot, pártparancsot teljesített. A VMSZ pártutasítása mögött az áll, hogy Pásztor István és Lovas Ildikó évtizedre visszamenőleg irtóznak a közvélemény-kutatásoktól, mert szembesítik őket a valósággal. Ha elkészülne a Magyar Mozgalom tanácsnokai által kezdeményezett kutatás, lerántódna a lepel a VMSZ párhuzamos valóságáról. A tudományos módszerekkel összegyűjtött és feldolgozott adatokból:
  • kiderülne, hogy a kivándorlók mekkora része költözött el amiatt, mert konkrét üldöztetés érte őt vagy családtagját a VMSZ valamely központi vagy helyi vezetője részéről;
  • fény derülne arra, hogy a nemzettársaink mekkora hányada ment, illetve megy el innen azért, mert tudja, hogy csak akkor lenne esélye boldogulni, karriert építeni, ha belépne a VMSZ-be és kritika nélkül kiszolgálná Pásztor(ok)-Lovas rendszert;
  • nyilvánvalóvá válna, hogy a szavazatvásárlási céllal osztogatott eurótízmilliók visszatartják-e vagy inkább ösztönzik a­­­­­ tömeges elvándorlást;
  • megtudnánk, hogy hányan értenének egyet azzal a VMSZ-elnöki állítással, hogy a magyar közösség ma megbecsült része a szerb társadalomnak;
  • megtudnánk azt is, hogy hány magyar embert ér naponta nemzeti vagy nyelvi alapú megaláztatás az állami hivatalokban, a postán vagy éppen az orvosnál;
  • megválaszolásra kerülne, hogy az emigrálók között mekkora arányban vannak azok, akik azért vándoroltak, illetve vándorolnak ki, mert az SNS, az SPS és a VMSZ alkotta kormánykoalíció gazdaságpolitikai „sikerei” elől menekülnek;
  • nyilvánvalóvá válna аz is, hogy az elvándorlásnak mekkora része vezethető vissza olyan külső körülményekre, amelyekért a Pásztor(ok)-Lovas rendszert semmilyen felelősség nem terheli;
  • kijózanító szembesülés következne be azzal kapcsolatban, hogy van-e bármilyen mértékű visszatérési hajlandóság a kivándoroltak körében addig, amíg nem bukik meg a Pásztor(ok)-Lovas rendszer.
Ők is tudják, mi is tudjuk, a bukásukig szerencsére egyre kevesebb idő van hátra. A kérdés az, hogy mennyi magyar ember marad addigra még a szülőföldjén ?
A Magyar Mozgalom Elnöksége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése