Oldalak

2019. január 28., hétfő

Ezerhatszáz új lakás a menekülteknek

Ivica Dačić kormányalelnök jelenlétében Nagybecskereken 11 család vette át a lakáskulcsot

A Regionális Lakásépítési Program keretében, tizenhárommillió eurós beruházásból, a menekültek számára jelenleg 1647 lakás épül, 48 szerbiai önkormányzat területén – jelentette ki pénteken Ivica Dačić kormányalelnök és külügyminiszter Nagybecskereken, azon az ünnepségen, amelyen 11 bosznia-hercegovinai és horvátországi család vette át lakásának a kulcsát.

Ivica Dačić az ünnepségen (Fotó: Kecskés István)
Ivica Dačić az ünnepségen (Fotó: Kecskés István)

A Programot – az EU támogatása mellett – Szerbia közösen valósítja meg Bosznia-Hercegovinával, Montenegróval és Horvátországgal. Nagybecskerek után Loznicán, Kladovóban, Negotinban, Versecen, valamint a Kamendin Belgrádi község területén költözhetnek majd új lakásba a menekültek. Emellett 13 önkormányzat területén folyik a lakásépítés: Temerinben, Zomborban, Bruson, Borban, Užicen, Stara Pazovában, Hódságban, Vrnjačka Banján.
A nagybecskereki tömbház a Franjo Kluz utcában épült fel az EU-s és a hazai forrásokból biztosított 275 ezer eurós támogatásnak köszönhetően. A nagybecskereki önkormányzat hatmillió dinárral járult hozzá a projektum megvalósításához. A munkálatokat a valjevói Kej építőipari vállalat végezte el.
Ivica Dačić köszönetet mondott minden támogatónak, az EBESZ-nek, az UNHCR-nek, az Európa Tanácsnak, de külön megdicsérte a nagybecskereki önkormányzatot is, amiért ezekben a nehéz időkben is nagyszámú menekültet fogadott be. Bejelentette, hogy Nagybecskereken hamarosan újabb negyven lakást építenek erre a célra. Mint mondta, az a cél, hogy minél hatékonyabban oldják meg a menekültek legnagyobb problémáját.

Sem Fabrici, az EU szerbiai küldöttségének a vezetője hangsúlyozta, hogy ezzel egy kis lépést tettek afelé, hogy végérvényesen megoldódjon a nyugat-balkáni menekültek problémája. Elmondta, hogy a Regionális Lakásépítési Program beruházásának az értéke 285 millió euró, amiből az EU 232 millió eurót biztosított. Mint mondta, Szerbia területén a múlt év végéig összesen 2500 lakást biztosítottak a menekültek részére, az elkövetkező két évben pedig még ugyanennyi készül el, a projektum befejezéséig pedig összesen hétezer lakást biztosítanak erre a célra.

Andrea Orizio, az EBESZ szerbiai missziójának a vezetője hangsúlyozta, hogy ezzel a projektummal visszatér a remény a térségbe, és megdicsért mindenkit, aki felelősséget vállalt annak megvalósításában.

Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere elmondta, hogy a cél nemcsak az, hogy ezeknek az embereknek tartósan biztosítsák a lakhatást, hanem az is, hogy kellő munkahellyel biztosítsák ezeknek a családoknak az egzisztenciáját is, hogy itt maradjanak.
Az új épülettömb lakói nevében Goran Tomaš mondott köszönetet. Az eseményen jelen volt Ivan Bošnjak államigazgatási és önkormányzati államtitkár és Vladimir Cucić menekültügyi és migrációs biztos is. 
K.I.
2019. január 25., 21:10 >> 2019. január 26., 10:16

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése