Oldalak

2019. február 8., péntek

200 ezer hektár délvidéki földet emelt el az állam, majd eladta a gyanús hírű szerb oligarcháknak

Február 5-én a Vajdasági  Kisrészvényesek Szövetsége panaszt nyújtott be Szerbia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságánál a szövetkezeti földek illegális privatizációjával kapcsolatban – írja a Večernje novosti.

Veselin Muhadinović,  a Vajdasági Kisrészvényesek Szövetségének elnöke  elmondta a belgrádi lapnak, hogy a  24 nagyvállalat gyanús privatizációja mellett 63 délvidéki mezőgazdasági vállalat magánosítását is ki kell vizsgálni.
„Körülbelül 200 ezer  hektárnyi szövetkezeti földterületet elbitoroltak a társadalmi (állami) tulajdonba vétellel, amelyet ezután ’üzletembereknek’ adtak el. Ha egy hektár 10 000 euróba kerül, akkor az emberektől összesen mintegy két milliárd eurót emeltek el. Ezzel legalább már 10 éve tisztában vannak az illetékes hatóságok, de senki sem tesz semmit, kivéve a korrupcióellenes tanácsot, amelynek véleményét, valamint a szövetkezetek követeléseit  figyelmen kívül hagyják“

– mondta Mihajlo Katona, az egykori bácskeresztúri Május 1 Mezőgazdasági Szövetkezet kisrészvényeseinek képviselője.
Az állami tulajdonban lévő mezőgazdasági földterületek privatizációjáról szóló jelentésében, amelyet a szerb  kormánynak nyújtott be a korrupcióellenes tanács, külön ki lett hangsúlyozva, hogy „a privatizációról szóló törvénynek, illetve a mezőgazdasági földterületről szóló  törvénynek be nem tartása miatt több tízezer hektár mezőgazdasági földterület kárpótlás nélkül  állami tulajdonból magántulajdonná vált, mindezt csupán a privatizációs ügynökség bizonylata alapján, amely igazolta, hogy az új tulajdonos teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit“.
A korrupcióellenes ügynökség rámutatott arra, hogy a mezőgazdasági földek privatizációja hatalmas kárt okozott.
(Fotó: N. Mihajlović / RAS Srbija)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése