Oldalak

2019. február 23., szombat

CABARET NOIR


Benyomások az MNT 4. üléséről

A Magyar Nemzeti Tanács február 22-ei ülésén 64 napirendi pont szerepelt,[i] amit Hajnal Jenő, a testület elnöke és a VMSZ/BMC-es szavazógépezet 4 óra alatt  úgyszólván „lezavart”. Ez azt jelenti, hogy egy-egy kérdésre átlagban 3,75 perc jutott. Nem komolytalan viszonyulás ez?
Az egyes szavazáskor a haladó Magyar Összefogás (MŐ) képviselők minden alkalommal igennel szavaztak, a Magyart Mozgalom (MM) tanácsnokai[ii]  pedig a legtöbb esetben nemmel szavaztak, vagy pedig tartózkodtak a szavazástól. Mondani sem kell: semmilyen eredménnyel.  
Hajnal Jenő hadart, szinte érteni/követni sem lehetett a szavait.  A 10 órakor kezdődött ülést 14 óráig be kellett fejezni. Akárhogy is. Kucsera Géza (MM) felszólalásába beleszólt, aki el is hagyta a szószéket. A TV nézők pedig, akik követték az ülést, vagy megértették, hogy miről is van szó, vagy nem. De hát, kit érdekel az?

Zsoldos Ferenc észrevételezte, hogy Hajnal adós maradt a testület 11 hónapi munkájára vonatkozó beszámolóval, mivel csak az új összetételű testület felállása utáni (vagyis a 2018 decemberi) munkáról tett jelentést, és hogy abban „szubjektív vélemények is helyet kaptak”.
Jerasz Anikó a testület Végrehajtó Bizottságának elnöke minden napirendi ponttal kapcsolatban „beterjesztést” tett. Ez abból állt, hogy néhány mondatban, szinte felsorolásszerűen ismertette miről szól a konkrét napirendi ponthoz készített anyag és kérte a képviselőket, hogy „fogadják el” (amit azok rendre meg is tettek). Még akkor is, ha az ellenzéki tanácsnokok észrevétele, javaslata, logikus, indokolt és ésszerű volt. Hajnal Jenő (most is) a tudtukra adta: Mondhatnak, amit csak akarnak, az ő akarata érvényesül. Ti itt csak „fikuszok” vagytok!
Miért a VB elnök asszonya minden témában a „beterjesztő”, és miért nem a VB-nek a területtel (kultúrával, oktatással, tájékoztatással, nyelvhasználattal) megbízott tagja? Nincs bennük bizalom, vagy nem eléggé felkészültek?  Vagy az elnök asszony szeret szerepelni?
Zsoldoséknak pedig el kellene gondolkodni, meddig legitimálják a nemzeti tanácsot? Nem lenne okosabb kivonulni ebből a kabaréból? Mikor vetnek véget Hajnal Jenő önkényuralmának?  Mikor állítanak fel már egy árnyék nemzeti tanácsot/testületet, amely figyelemmel kíséri/követi az MNT munkáját?

Érdemi vita az ülésen – az MM képviselőinek felszólalásán kívül – szinte nem volt. A MÖ képviselői közül talán ketten szólaltak fel, Petkovics Márta és Perpauer Attila. A Végrehajtó Bizottság tagjai közül pedig Paskó Csaba atya-szakács és Ternovácz István  is mondott valamit. Hallottuk végre Erdődi Edvina alelnök hangját is, alig kétszer két, nem túl meggyőző mondat erejéig. (De Negri Ibolya és Losoncz Dávid VB tagokat eddig még nem volt alkalmam hallani.)
Most látszik, hogy a tanácsnokok közül is sokan még nincsenek tisztában azzal, hová is, mibe is kerültek.

Ismerik ezeket a tanácsnokokat? 
Gergely Árpád felvétele az MNT 4. ülésén 

A Hét Nap igazgatója az ülésen elmondta, két százalékkal (tovább) csökkent  a lapeladás. Mindössze 2600-2700 Hét Napot adnak el és ötezer példányban nyomják. („Mint süket a csengőt.”) Meg is kérdezte az egyik mozgalmista, hogy akkor miért nem legtöbb 3000 példányban készül a lap? Ilyen pénzpocsékolás csak közpénzekből lehetséges. Ahol csak egy kicsit is odafigyelnek a költségekre, az igazgatót, és vele együtt a főszerkesztőt,  már menesztették volna. Az MNT pedig már egy éve tolerálja! Hajnal, persze itt is siettette a  szavazást, az helyett, hogy javaslatot készíttetett volna az igazgatóval a probléma megoldására.  Ez pedig már az ő és Ternovácz István tájékoztatási VB-tag felelőssége is. 
A Hét Napot minél  előbb  privatizálni kell.  Vagy készítsenek gazdaságilag kifizetődő/öneltartó lapot. Megengedhetetlen, hogy közpénzekből, a magyar és a szerbiai adófizetők pénzéből, továbbra is felelőtlenül gazdálkodjanak. Nem merül fel itt valamilyen gazdasági vétség, vagy esetleg bűncselekmény gyanúja is?

Az már csak hab volt a tortán, hogy a véemeszes képviselők az ülés elején – Hajnal Jenő javaslatára – megszavazták az ellenzéknek a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola jogi önállóságának megőrzésével kapcsolatos beadványát, hogy aztán az ülés végén (mivel Hajnal Jenő „nem javasolta az elfogadását”) elutasítsák azt. Micsoda kabaré! Cabaret Noir!
Az ellenzéki javaslatra azért került sor, mert felmerült a lehetőség, hogy a főiskolát összevonják két másik intézménnyel. Novák Anikó (MM) az indoklásban azt mondta, „fontos, hogy előre beszéljenek erről a problémáról, hogy ne utólagosan keljen tüzet oltani. A záradék elítélt volna minden lépést, ami miatta a szakfőiskola önállósága veszélybe kerülne”.[iii] 
Hajnal Jenő a beterjesztett javaslat kapcsán azt mondta, hogy „az MNT-nek nincs hatásköre az alapító esetleges összevonási szándékaival szemben”[iv] (miközben az oktatás a törvény szerint a hatáskörébe tartozik!). További homályos indoklása és ezt követő javaslata szerint erre nincsen szükség, mivel a testület „a 2019-es munkatervében már kiemelt prioritásnak nevezte a szakfőiskola jogi önállóságának megőrzését”.[v]
Lulić Emil, az MNT Hivatalának fiatalkorú, új vezetője (akiről a MNT honlapján még az alapvető életrajzi adatokat sem lehet találni, és akinek a testületi ülésen nem az elnöklői asztalánál lenne a helye),[vi] jó hivatalnokhoz illően, Hajnal szavait – nem túl meggyőzően – igyekezett mindenben jogilag „alátámasztani”.
Zsoldos Ferenc felszólalásában jogosan mutatott rá, hogy „az MNT-nek időnként ki kell állnia bizonyos ügyek mellett, annak ellenére, hogy a VMSZ közben a háttérben már egyeztet, hogy a szerbiai vezetés felé jelzést küldjünk, vannak dolgok, amiket nem tudunk elfogadni és megengedni”.
Pontosabban: nem csak "időnként" kell kiállnia, hanem állandóan/folyamatosan – ha valóban képviselni kívánja  a közösség érdekeit. (Lásd például az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola bezárásának javaslatával előidézett botrányt.)[vii]
A véemeszees többség végül elutasította az MM javaslatát (mint az előző összetételben Tari István beadványait is). Bizonyítva ezzel is, hogy az MNT nem önálló testület, és hogy képtelen elfogadni az ellenzék ésszerű javaslatait! (Mikor megy már az elnök úr nyugdíjba?)

Nevetséges lenne, ha nem lenne siralmas!
A következő (elő)adásra – a bejelentés szerint – a Húsvét előtti pénteken kerül sor. A szereplők ugyanazok, a statiszták cserélődnek…

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. február 23.


[i] Negyedik ülését tartja az MNT. http://www.mnt.org.rs/negyedik-uleset-tartja-az-mnt

[ii] Az MNT-ben a Magyar Összefogás listának 30, a Magyar Mozgalom–Zsoldos Ferenc listának pedig 5 képviselője van.
[iii] Németh Erőnő: Kinevezték az MNT szakbizottságainak elnökeit és tagjait. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23349/Kineveztek-az-MNT-szakbizottsagainak-elnokeit-es-tagjait.html, 2019. február 22. [18:30]
[iv] Uo.
[v] Uo.
[vii] Bozóki Antal: Fordulópont. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11577, 2019. február 22.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése