Oldalak

2019. február 12., kedd

Csoda-e, hogy kiborultam?



Az óbecsei Másity István esete a mentőszolgálattal és a rendőrséggel

Január 6-án este fél 6 körül szólt a bátyám, hogy nem tud anyánk házába bemenni, a kapu zárva van, az ablakot pedig hiába zörgeti, vigyek egy elemlámpát és menjek gyorsan. Amikor odaértem, láttam, hogy ez egyik szobában, ahol a tévé van, ég a lámpa, anyánk pedig ott fekszik a két szoba közt a padlón. Megijedtem, az volt az első gondolatom, hogy meghalt. Azonnal hívtam az egészségházat, és kértem, hogy szóljanak be a rendőrállomásra is. Továbbra is zörgettem, néztem be az ablakon és úgy láttam, hogy anyám megmozdította a kezét, megörültem, hogy életben van. Úgy tíz perc múlva megérkezett (nem a mentőautó, hanem) az egészségház terepező gépkocsija, akkor már a szomszédasszony is kijött az utcára, együtt várakoztunk. Eltelt 40 perc, és még mindig nem jött a mentő. Talán egy óra is elmúlt, mire kiértek, a rendőrkocsival együtt. Dühös, ideges voltam, persze, hogy nem válogattam meg a szavaimat. Bent a lakásban azt mondta a rendőr, hogy vigyázzak, mit mondok, mert könnyen feljelentést tehet ellenem…
A lényeg az, hogy a nyolcvan éves anyámat elvitte a mentő, Újvidékre került, a Klinikai Központba. Másnap bementem, hogy panasz tegyek a helyi mentőszolgálat vezetőjénél az előző napi hosszú várakozás miatt. Vele persze nem tudtam beszélni, de mivel nem hagytam magam lerázni, máshoz utasítottak. Akkor tudtam meg, hogy az óbecsei egészségház feljelentést tett ellenem. Szombaton kijött hozzám ugyanaz a két rendőr, aki édesanyám elszállításakor jelen volt. Elkérték a személyi igazolványomat és azt mondták, hogy feljelentést kell írniuk, mert fenyegetőztem. Aztán behívattak a rendőrállomásra.
Anyám agyvérzést kapott. A bal oldala megbénult. Teljesen magatehetetlen. A farán két nagy felfekvési seb keletkezett, a beszéde érthetetlen, szinte se nem eszik, se nem iszik, gyógyszerezni, pelenkázni, ápolni kell – így adták ki a kórházból. Hitegettek, hogy majd átszállítják Melencére a fürdőbe, további gyógykezelésre. Dehogy viszik, nem viszik őt már sehova! Ha nem késnek annyit, ha időben érkeznek, megmenthették volna…   
Világéletemben dolgoztam, mert minket arra nevelt az édesanyánk, hogy csak a munka tudja fenntartani az embert. Egyedül neveltem a három iskolás gyerekemet, a bank elvette a házunkat, most munkanélküli vagyok, édesanyám élet-halál közt… Semmi jóra nem számíthatok. Magam is súlyos beteg vagyok. Tíz évvel ezelőtt szélütés ért, aztán találtak a tüdőmön egy daganatot, tavaly embóliám volt, csak egy hajszálon múlott, hogy életben maradtam. Most újabb, hat kisebb elváltozást találtak a tüdőmön. Mit mondjak még? Csodálkozik valaki azon, hogy kiborultam? Ha tudom, hogy igazam van, küzdök, harcolok a végsőkig. Most várom, hogy mi fog történni.  

Szabó Angéla  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése