Oldalak

2019. február 9., szombat

Erkölcs kérdése


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (161.)

Február 1.
Erkölcs kérdése
Zoran Babić, a Szerb Haladó Párt  (CNC) tagja, a Koridori Srbije vállalat igazgatója, a  Niš-Leskovac autóúton január 31-én történt halálos baleset miatt benyújtotta lemondását.
Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter szerint „Babićot nem terheli személyes felelősség a történtek miatt, mivel nem ő vezette a Škoda Superb személygépkocsit, amelyik a doljevaci fizetőkapunál nem lassított, hanem nagy sebességgel belerohant  a fizetőkapunál várakozó Opel Astrába. Stefanović azzal indokolta Babić döntését, hogy a balesetet, amelyben egy nő meghalt, öt személy – közük Babić is – pedig megsérült, a Koridori Srbije személygépkocsija okozta”.[1]
A rendőrség egy nappal később letartóztatta a Škoda Superb tipusú gépjármű vezetőjét, a rakovicai illetőségű Dejan S-t.

Zoran Babić

– Elveszett egy emberélet. Nekem, mint embernek ez elég, hogy tovább ne lássam el a tisztséget, amelyet a súlyos szerencsétlenség pillanatában betöltöttem. Habár csak utas voltam, nekem mint embernek, ez elegendő ok – mondta Babić. [2]
Zoran Babić a nyilvánosság előtt többnyire a nyelvbotlásairól és komikus nyilatkozatairól ismert, abból az időszakból, amikor a Szerb Haladó Párt képviselőcsoportjának vezetője volt a szerb képviselőházban. Most azonban olyan erkölcsi tettel hívta fel magára a figyelmet, amelyik ritkaságnak számít ebben a térségben.     
Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) elnöke, valamint Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, a párt elnökségének tagja[3] halálos kimenetelű közlekedési szerencsétlenség részesei voltak,[4] nem utasként, hanem gépkocsivezetőként. A tisztségüktől azonban nem váltak meg! Továbbra is úgy tesznek, mintha mi sem történt volna!

Február 2-7.
Választási kampány
Deli Andor, a Fidesz-KDNP/VMSZ (BMC) európai parlamenti képviselője választási hadjárata fokozódik, hogy személyébenPásztor István szavaival – „Vajdaságnak a következő öt évben is legyen képviselője az Európai Parlamentben”. [5]
A Magyar  Szó, a VMSZ és haladó hatalom szócsöve – a korábbi két Deli interjú után[6] – egész oldalas írást közöl, A kisebbségvédelem mindannyiunk közös ügye címmel.
A „brüsszeli beszélgetés” részesei Gál Kinga, ugyancsak a Fidesz/KDNP EP-képviselője, Pásztor István, a VMSZ elnöke (aki bizonyára erre az alkalomra és az adófizetők pénzén utazott Brüsszelbe, akárcsak a – most már harmadik – interjút készítő Máriás Endre), és Deli Andor, akinek az újraválasztáshoz most minden segítségre szükség van. Elvégre „a havi 8757,70 eurós fizetés, a 4513 eurós irodai ellátmány és a 320 eurós napidíj (egy közepes szerbiai havi fizetés)”[7] és persze a hatalmi (párt)politika képviselete a tét.    
     
A „brüsszeli beszélgetés” részvevői.
Máriás Endre felvétele

Töredelmesen bevallom: Sem időm, de kedvem se volt elolvasni ezt a lepedő nagyságúnak is nevezhető szöveget, amelyiknek a kétharmadában Deli (ismét) monologizál. Szomorít viszont, hogy Gál Kinga képviselő asszony, akit nem csak a nemzeti kisebbségi jogok kiváló szakértőjének tartok, a nevét adta ehhez az íráshoz. A pártfegyelem azonban kötelez…
Deli komolyan veszi a brüsszeli pártfeladatot. Ezt látszik igazolni az is, hogy most már a választókkal is keresi a kapcsolatot. Február 7-én Szabadkán „az Európai Unió jövőjéről, a bővítés- és kisebbségpolitikájáról,[8] majd Zentán, Mi fán terem az Európai Parlament? címmel tartott ismeretterjesztő előadást.[9]

Deli Szabadkán ismertette az általa képviselt pártok álláspontját, miszerint „a májusi választások számunkra három szempontból fontosak:
  1. Olyan összetételű parlament jöjjön létre, amely tiszteli az EU tagállamainak szuverenitást.  („Akik nem szeretik az EU-t, úgy szoktak érvelni, hogy az unió veszélyezteti a szuverenitást, amire az EU hívei azt válaszolják, hogy […] az EU-ban a szuverenitást a tagállamok majd közösen gyakorolják”).[10]
  2. Olyan vezetése legyen az EU-nak, amely támogatja Szerbia 2025-ös csatlakozási dátumát (függetlenül attól, hogy teljesítette-e vagy sem a csatlakozási feltételeket – B. A.).
  3. Az EU vezetése figyeljen oda az őshonos kisebbségek jogállására” (mintha eddig nem tette volna – B. A.).
Sem Szabadkán, de Zentán sem beszélt azonban arról, hogyan teljesíti (vagy nem teljesíti) Szerbia a nemzeti kisebbségek iránt a nemzetközi és a kétoldalú egyezményekből, valamint az uniós csatlakozási feltételek – köztük a koppenhágai csatlakozási kritériumok (amelyhez a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme is tartozik) teljesítéséről, sem arról, képviselőként hogyan látja, milyen lépéseket tett és milyen eredménnyel a vajdasági magyarok helyzetének javításáért valamint jogainak érvényesítésért. A 320 eurós napidíjba ez is beleférhetett volna.
Remélem, hogy a szavazók Deli fellépéseit is értékelik a májusi választásokon. Ami engem illet, a szavazáson rám ne számítson.

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. február 9.


[1] FRISS! Zoran Babić benyújtja lemondását

https://szabadmagyarszo.com/2019/02/01/friss-zoran-babic-benyujtja-lemondasat/, 2019. február 1. [16:06]. Lásd még Z. M.: Babićev vozač saslušan i pušten na slobodu [Babić sofőrjét kihallgatták, majd szabadon bocsájtották]. Danas, 2019. február 2. 4.
[2] Vuk Jeremić:  Kralj lapsusa [Lapszusz király]. Danas, 2019. február 4. 11. 

[4] Pásztor István nyomdokain: Nyilas Mihály halálra gázolt egy gyalogost. http://delhir.info/2017/12/29/pasztor-istvany-nyomdokain-nyilas-mihaly-halalra-gazolt-egy-gyalogost/, 2017. december 29.

[5] Máriás Endre: A kisebbségvédelme mindannyiunk közös ügye. Magyar Szó, 2019. február 2. 4.
[6] Máriás Endre: Összenemzeti érdekképviselet. Magyar Szó, 2019. január 12. 1. és 4.és  Máriás Endre: Behozható lemaradás. Magyar Szó, 2019. január 19. 4.

[7] Purger Tibor: Pártparancsra, mi másért?! Két nap alatt háromszor szavazott Deli Andor a jogállam ellen

[8] Németh Ernő: Deli Andor európai parlamenti képviselő előadása Szabadkán, https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23302/Az-unios-valasztasok-vajdasagi-magyar-szempontbol.html, 2019. február 7. [22:23]
[9] H. A. Zenta: Ismeretterjesztő előadás az Európai Parlamentről.    https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23301/Zenta-Ismeretterjeszto-eloadas-az-Europai-Parlamentrol.html,    2019. február 7. [22:21]
[10] Neményi László: Demokrácia, szuverenitás és az Európai Unió. http://beszelo.c3.hu/cikkek/demokracia-szuverenitas-es-az-europai-unio

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése