Oldalak

2019. február 6., szerda

Kellenek a szavazataink


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (159.)
 

Január 28.
Kellenek a szavazataink
Két magyarországi politikus is hangoztatta Szegeden, hogy „a nemzeti kisebbségek szempontjából is fontos a májusi európai parlamenti választás”.[1] Mindketten pozitív példaként említettek Szerbiát.
Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyeket koordináló miniszterelnöki megbízott elmondta, „fontos, hogy olyan Európa Parlament és Európai bizottság jöjjön létre, amely támogatja az őshonos kisebbségek érdekében előterjesztett javaslatokat”.
A biztos elmondta: „az elmúlt 15 évben a határon túli magyarság létszáma 10 százalékkal csökkent, aminek elsősorban demográfiai (?? – B.A.) okai vannak, emellett Felvidéken az asszimiláció jellemző, Kárpátalján és Vajdaságban az elvándorlás okoz gondokat. Ezért különösen jelentősek a szülőföldön maradást segítő támogatások – jelentette ki. Arról viszont már nem szólt, hogy a délvidéki autonómia ügye nem előre, hanem hátrafelé halad.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéseséért felelős miniszteri biztos „leszögezte, a nemzeti kisebbségek – az európai szervezetek és a többségi társadalmak által szorgalmazott – integrációja a kollektív jogok biztosítása nélkül egyenes út az asszimilációhoz”.
A politikus pozitív példaként említette Szerbiát, ahol „valós kiegyezési folyamat indult el. komoly eredménynek tartja, hogy visszavonták (hatályon kívül helyzeték, a „jövőre nézve” – B. A.) a Sajkás-vidék magyarságának kollektív bűnösségét kimondó döntést”.
– Ez többek között annak köszönhető, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség erős, a párt elnöke, Pásztor István pedig egyaránt jó kapcsolatokat ápol a belgrádi és a budapesti kormánnyal” – tette hozzá Kalmár.
A biztos csak tudja, mivel egyúttal a Szerb-Magyar/Magyar-Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság elnöke is, amelyik – a két ország közötti egyezmény szövege ellenére – 2016. április 4-e óta nem ült össze,[2] noha „évente legalább egyszer” üléseznie kellene.

Megszoktuk már, hogy a magyarországi tisztségviselők/politikusok a Vajdasági Magyar Szövetségtől (VMSZ/VMC – mások szerint Vučić Szerbiai Magyarjai) kapott információk/tájékoztatók alapján értékelik, vagy a többi szomszédos országban élő magyarokhoz viszonyítják a délvidéki/vajdasági magyarok helyzetét. Leginkább akkor jelentkeznek (akkor is többnyire a határ másik oldaláról), ha az itteni magyarok szavazataira van a pártjuknak (Fidesz) szüksége. Mikor tájékoznak a többi vajdasági magyar párttól és/vagy tartanak helyszíni látogatást, végeznek betekintést a Délvidéken?  


Február 2.
Következetes
Szijjártó Péter (1978, Komárom), magyar külgazdasági és külügyminiszter (ilyen megnevezés nem éppen szokásos a külügyminiszterek között) Bukarestben, az Európai Unió külügyminisztereinek nem formális találkozóján – többek között – a Nyugat Balkán európai integrációjának hátráltatása miatt is bírálta Brüsszelt. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy „az Európai Bizottság 2025-ig nem akar nyugat-balkáni bővítést, holott ez Európa gazdasági és biztonsági érdeke is”.
– Semmi szükség nincs további hat évre. Mi azt gondoljuk, hogy mind Szerbia, mind Montenegró vonatkozásában sokkal gyorsabban sort lehetne keríteni a csatlakozásra. Ez volna az egész Európai Unió, így benne Magyarországnak is a gazdasági és mindenekelőtt biztonsági érdeke. Nagyon komoly feszültségek vannak a Nyugat Balkánon, amelyeken úgy sokkal könnyebb lenne úrrá lenni, ha ez európai integrációt felgyorsítanánk – mondta a magyar diplomácia vezetője.[3]

Szijjártóról sok mindet el lehet mondani, csak azt nem, hogy nem következetes. Már ami Szerbia uniós felvételének sürgetését és a délvidéki magyarok helyzetének kedvező megítélését illeti.
– Nem tarjuk helyesnek, hogy kisebbségi területen próbálja leckéztetni az unió Szerbiát, mert úgy látjuk, hogy Szerbia az európai sztenderdek fölött adja meg a jogokat a kisebbségeknek. A magyar kisebbség esetében egyértelműen el lehet mondani, hogy a Kárpát-medencében a legjobb helyzetben a Szerbiában élő magyarság van, és ez egyértelműen a szerb kormány teljesítményének köszönhető – foglalta össze Szijjártó még 2016. december 13-án a magyar külpolitika Szerbia iránti stratégiáját.[4]
A magyar külügy vezetője ehhez a stratégiához úgy ragaszkodik, mint – a szerb közmondás szerint – „részeg a kerítéshez”. Kerül az, amibe kerül az a délvidéki magyarságnak. A szavazataink viszont kellenek!

Több évtizede folyamatosan követem Magyarország szomszédságpolitikáját, de nem emlékszek olyan külügyminiszterre, aki  teljesen figyelmen kívül hagyta volna az őshonos délvidéki magyarság kérdéseit és jogainak érvényesülést, mint Szijjártó Péter. Ezt „Magyarország biztonsági és gazdasági érdekeivel” sem lehet (meg)magyarázni. 
Szijjártó olyan ország felvételét sürgeti az Európai Unióba, amelyiknek még a határai se nincsenek meghúzva és a felvételi – köztük a koppenhágai csatlakozási kritériumoknak sem tesz eleget (amelyhez a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme is tartozik). A jelenlegi magyar politikusok számára fontosabb Vučić barátsága, mint a vajdasági magyarok? Miért? Érti ezt valaki?
Magyarország 2008. március 19-én „elismerte a független Koszovót”.[5] A magyar diplomácia vezetője szerint: Szerbiát Koszovóval együtt, vagy Koszovó nélkül vegyék fel az Európai Unióba? 

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. február 6.


[1] (MTI) A nemzeti kisebbségek szempontjából is fontos az EP választás
[2] 1881/2016. (XII. 28.) Korm. határozata Magyar-Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság V. ülésén fenntartott és elfogadott ajánlások jóváhagyásáról. https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A16H1881.KOR&timeshift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT
[3] ( ) Szijjártó Péter: Képmutató az EU Kína-politikája. http://www.origo.hu/nagyvilag/20190201-kepmutato-az-eu-kina-politikaja.html, 2019. február 1. [13:23]

[4] Szijjártó mindenkinél gyorsabban bővítené az EU-t.

https://index.hu/kulfold/eurologus/2016/12/13/szijjarto_a_befele_fordulas_a_leheto_legrosszabb_valasz/, 2016. december 13. [14:58] Módosítva: 2016. december 13. [15:31:02]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése