Oldalak

2019. március 25., hétfő

A Vajdasági RTV vezetőségével tárgyaltak a tüntetők – egyik fél sem elégedett

A Vajdasági RTV vezetőségével tárgyaltak a tüntetők – egyik fél sem elégedett
Az 1 az 5 millióból tüntetéssorozat újvidéki képviselői hétfőn a Vajdasági RTV vezetőségével tárgyaltak annak kapcsán, ahogy a közszolgálati médium tudósít a tüntetésekről. A találkozót követően újságíróknak azt mondták, hogy az RTV három napot kért arra, hogy választ adjon a tüntetől kéréseire. Mindezt írásos formában teszi majd meg, tudósít a Beta.
A tüntetőknek az a kérése, hogy a Vajdasági RTV kezdjen el folyamatosan, objektíven és szakmaian tudósítani a tüntetésekről Vajdaság szerte a 17 órási híradójában, és biztosítson teret, ne kevesebbet 5 percnél a tüntetésekhez kapcsolódó témákra. Emellett azt is kérik, hogy az RTV kezdjen el olyan műsorokat készíteni, amelyben lehetőséget biztosít az ellenzéki pártok, a tüntető polgárok és más szervezetek számára, hogy elmondják a véleményüket. Ugyanez a követelésük a televízió és rádió kisebbségi nyelven megvalósuló hírműsorai esetében is. A tüntetés szervezői hangsúlyozzák, mindezt a köztájékoztatásról szóló törvényre alapozva kérik.
Stanko Bosnić, a tüntetés képviselője kiemelte, elégedett a ténnyel, hogy erre a találkozóra sor került, de nem úgy a végeredménnyel. Hozzátette, hogy az RTV vezetősége egyes követeléseiket nyomásgyakorlásként érzékelik, holott ők csak objektív tájékoztatást követelnek.
Miodrag Koprivica, a Vajdasági RTV vezérigazgatója azt mondta, megkapta a követeléseket, de a tárgyaláson a felek nem értettek egyet abban, milyen mértékben kellene tudósítania az RTV-nek a tüntetésekről.
— Ez nem azt jelenti, hogy nem kell folytatnunk a megbeszéléseket, de most itt áll előttünk 28 oldalnyi szöveg arról, hogyan tudósítottunk, vagy kellett volna tudósítanunk a tüntetésekről, mondta Koprivica, majd hozzátette, egyes követeléseket politikai nyomásgyakorlásnak ítélnek, elsősorban azt, amelyik arra vonatkozik, hány percben kellene tudósítani a tüntetésekkel kapcsolatos eseményekről.
A vezérigazgató hozzátette, senkinek sem engedi, hogy megtapossa az RTV-t.
— Megkaptuk a követeléseket, átnézzük, elemezzük, aztán meglátjuk, hanyadán állunk, mondta Koprivica.
2019. március 25. [13:31]
https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=8277018347089943421#editor/target=post;postID=8638879770975483309, 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése