Oldalak

2019. március 9., szombat

Aleksandar Vučić gyakorlatilag fasisztának nevezte az utcán tüntető embereket

Siniša Kovačević, a Néppárt alelnöke szerint már nem sokáig kell tüntetni


A Szerbia szerte zajló tüntetéseknek nem kell száz héten át tartaniuk, csak május kilencedikéig, a fasizmus felett aratott győzelem évfordulójáig – jelentette ki Siniša Kovačević, a Néppárt alelnöke és hozzátette, ha addig nem teljesítik a tüntetők követeléseit, akkor ezen a napon az ország egész területéről fognak özönleni az emberek a köztársasági elnöki hivatalhoz, tudatja az N1 Televízió.
„Ez a szappanopera hamarosan véget ér. Csak azt követeljük, ami jár nekünk: igazságot és szabadságot. Két hónapjuk van teljesíteni három nagyon egyszerű követelést, ezek: Aleksandar Vučić lemondása, a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) teljes vezetőségének leváltása, valamint a demokratikus és tisztességes választások megszervezése” – nyilatkozta Kovačević.
A politikus hangsúlyozta, hogy a tüntetéseket nem lehet elfojtani és arra szólította fel a polgárokat, hogy legyenek kitartóak még két hónapig.
„Amikor kétszázezer ember látogatja meg Szerbia elnökét, akkor meglátja majd a házigazda, hogy az Andrić körgyűrűn másféle zenét játszanak és másmilyen körtáncot táncolnak” – mondta Kovačević, aki arról is beszélt, hogy Aleksandar Vučićot senki sem hatalmazta fel, hogy a koszovói kérdésről tárgyaljon, ezért a haladópárti elnöknek, Szerbia elnökének fel kell hagynia a koszovói ügy kisajátításával.
„Koszovó problematikáját nem tudják megoldani háborús bűnösök, szervkereskedők és háborús uszítók” – szögezte le Siniša Kovačević.
Aleksandar Vučić államfő gyakorlatilag fasisztának titulálta a rezsimje ellen tüntető embereket. A Szerbia Jövője elnevezésű kampánykörútja során, a Mikros Union vállalatban tett látogatása alkalmával újságírói kérdésre Siniša Kovačević kijelentéseit a szerb elnök a következőképpen kommentálta:
„Eljönnek Ljotić* követői, hogy a fasizmus ellen harcoljanak. Összejönnek, sétálnak egyet és aztán mi van?” – mondta Aleksandar Vučić.
A nyitóképen Siniša Kovačević, a Néppárt alelnöke. Forrás: N1 Televízió


* Dimitrije „Mita” Ljotić (Belgrád, 1891.08.12. – Ajdovščina, 1945. 04. 22.) szerb fasiszta ideológus és politikus, a ZBOR fasiszta mozgalom vezetője volt. Együttműködött a nácikkal, a második világháború alatt pedig ő volt az SS önkénteseinek vezetője. A mintegy kilencezer felfegyverzett személyből álló Szerb Önkéntes Korpusz (Srpski dobrovoljački korpus) tagjai, akiket alapítójukról Ljotićevci-nek, azaz Ljotić követőinek is neveztek, a Wehrmacht parancsnoksága alá tartoztak és a partizánok ellen harcoltak.
Forrás: Wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése