Oldalak

2019. március 25., hétfő

Húsz éve történt…

Jugoszlávia bombázásának krónikája
(1999. március 23. – június 13.)


Husz évvel ezelőtt, 1999. március 24-én este nyolc óra körül a NATO-légierő megindította támadását az akkori (miloševići) Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) ellen, ami június 10-éig tartott.
Kumanovóban egy nappal korábban írták alá a NATO és a volt Jugoszláv Hadsereg képviselői azt a megállapodást, melyben pontosították a jugoszláv haderők visszavonását Kosovóból és a nemzetközi alakulatok bevonulását az egykori tartományba (2008. február 17-én, Koszovói Köztársaság néven, egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét).
A bombázás megszűnését az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozata előzte meg. A válság, néhány sikertelen diplomáciai próbálkozás után, Martti Ahtisaari finn elnök és Viktor Csernomirgyin volt orosz miniszterelnök közvetítő missziójának segítségével ért véget. Júniusban Slobodan Milošević, Jugoszlávia (a hágai börtönben 2006. március 11-én elhunyt) elnöke elfogadta tervüket a nemzetközi alakulatok bevonulásáról Kosovóba, amely megegyezést a parlament is elfogadta.
A Jugoszláv Hadsereg egységei a határozat alapján visszahúzódtak, a nemzetközi haderők pedig 1999. június 12-én Macedónia felől vonultak be Kosovo területére.
A KFOR kereteiben 36 országból 37 200 békefenntartó érkezett, akik közül 30 ezren olyan országokból jöttek, amelyek tagjai a NATO-nak. Időközben ezen erők száma jelentősen csökkent. (B92, Magyar Szó, 2007. június 11. 12. o.)
Az akkori fontosabb belföldi és külföldi eseményeket naponta lejegyeztem és minden változtatás nélkül közreadom.


Kedd, március 23.
* Javier Solana NATO-főtitkár Brüsszelben bejelentette, hogy utasította a szövetséges erők főparancsnokát, Wesly Clarkot, kezdjen légi műveleteket Jugoszláviában. Solana úgy ítélte meg, a válság békés rendezésére tett erőfeszítések Richard Holbrook március 22-i kísérletével kimerültek.
* A jugoszláv kormány azonnali hatállyal kihirdette a közvetlen háborús veszély állapotát.
* „ Az egyezmény nem fogadható el” – ezzel a záróhatározattal jóváhagyta a Szerb Képviselőház a szerbiai kormány küldöttségének rambouillet-i és párizsi tárgyalásokról szóló jelentését.
* Richard Holbrooke amerikai különmegbízott a CNN hírtelevízióban közölte: békeküldetésének egyetlen tárgyalási célját sem sikerült elérnie, ezért Belgrádból elutazik Brüsszelbe.
* „Az USA és szövetségesei mindent megtettek, hogy erőszak alkalmazása nélkül biztosítsák békét” – mondta Al Gore amerikai alelnök
* Jevgenyij Primakov orosz miniszterelnök az Atlanti-óceán fölött úgy döntött, hogy elhalasztja egyesült államokbeli látogatását a NATO küszöbönálló légitámadása miatt és visszaindult Oroszországba.
* Azerbajdzsánban lefoglaltak hat MIG harci gépet, amit az azeri hatóságok szerint Jugoszláviának szántak.
* Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint jelenleg 460 ezer kosovói menekültet tartanak számon, akik részben Kosovóban, lakhelyüktől távol, részben külföldön kerestek menedéket.
* Az ENSZ emberbarát szervezeteinek minden tagja elhagyta Kosovót.
* Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal együtt társult tagja lett a Nyugat-európai Uniónak.
* A márka feketepiaci árfolyama 9,10 – 9,50 dinár.

Szerda, március 24.
* Este nyolc óra körül a NATO-légierő megindította támadását Jugoszlávia ellen. A légicsapások első hullámában amerikai hadihajókról és B-52-es nehézbombázókról cirkálórakétákat indítottak jugoszláviai célpontok – légvédelmi rakétaütegek, radarállomások, távközlési egységek ellen. Újvidéken, Zomborban és Kulán is több robbanás volt.
* Momir Bulatović szövetségi kormányfő a Szerbiai Rádió és Televízióban, valamint más tévéállomások által bejelentette, hogy a kormány, alkotmányos meghatalmazásaival összhangban, Jugoszláviában kihirdette a hadiállapotot.
* A NATO Tanácsa úgy értékelte, lehetséges a kosovói válság politikai megoldása a jugoszláviai célpontok elleni támadások előtt, ha Milošević elnök személyesen jelezné, hogy elfogadja a rambouillett-i megállapodást és a jugoszláv hadsereg kosovói műveleteinek leállítását.
* Oroszország kérte, hogy közép-európai idő szerint 21,00 órára hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülését a kosovói helyzet megvitatására.
* Igor Ivanov orosz külügyminiszter arra intette Belgrádot, hogy „mérje fel felelősségét, s írja alá a Rambouillet-ben előkészített politikai megállapodást”.
* Az ukrán Legfelsőbb Tanács úgy döntött, hogy megszünteti az ország atomfegyvermentes státusát, mert a NATO „agresszív terveket szó a szövetség kereteibe nem tartozó országok ellen”.
* A szerb kormány rendeletet hozott, amellyel a közvetlen háborús veszély idejére az állami szerveket és más jogi személyeket  az ország védelmével kapcsolatos feladatok végrehajtására kötelezett.
* A szövetségi tájékoztatási minisztérium határozata alapján 2.50 órakor beszüntették a belgrádi B-92 Rádió műsorsának sugárzását.
* A márka feketepiaci árfolyama 9,20 – 10,00 dinár.

Csütörtök, március 25.
*  A hadsereg közleménye szerint az éjjel országszerte ötven katonai objektumot ért támadás. Tíz katona életét vesztette, 38 megsebesült egy pedig eltűnt.
*  II. János Pál pápa a párbeszéd újrakezdésére szólította fel a kosovói válsággal érintett feleket.
* Javier Solana NATO-főtitkár sajtóértekezletén ismételten felszólította Slobodan Milošević jugoszláv elnököt, hogy vesse alá magát a nemzetközi közösség követeléseinek.
* Slobodan Milošević, a JSZK elnöke ülést tartott az ország legrangosabb vezetőivel, amelyen „megvitatták és felmérték az Amerikai Egyesül Államok által vezetett NATO-erőknek a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elleni brutális agressziója után kialakult katonai-politikai helyzetet”.
* A szövetségi kormány a NATO Jugoszláviai elleni támadásai miatt megszakította diplomáciai kapcsolatait az USA-val, Nagy Britanniával, Németországgal és Franciaországgal.
* Milan Milutinović, Szerbia elnöke, a köztársasági kormány javaslatára rendeletet adott ki a köztársasági szerveknek a háborús állapotok idején kifejtett munkájáról, a rendelet megszabja az állami szervek új illetékességeit.
* A Jugoszláv Motoros Szövetség közölte, hogy üzemanyag többé nincs szabadeladásban.
* A márka feketepiaci árfolyama 9,50 – 10,00 dinár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése