Oldalak

2019. március 6., szerda

Szerb-magyar kormányülés márciusban:

Délvidéken ismét egy asztalhoz ül a két jóbarát, Aleksandar Vučić és Orbán Viktor

A hónap végéig együttes ülést tart a szerb és a magyar kormány – ezt Pásztor István, a haldó rezsimmel összeboruló VMSZ-elnök közölte a Večernje Novosti napilappal.

A két kormány 2014 óta ötödik alkalommal ül össze, „azzal a céllal, hogy további lendületet adjanak a kiváló együttműködésnek”.
A tanácskozást Ana Brnabić és Orbán Viktor miniszterelnök vezeti majd, de várhatóan a szerb elnök is részt vesz rajta. A tervek szerint az ülést Vajdaságban tartják.
Az előrehozott parlamenti választások kérdése kapcsán Pásztor úgy vélte, erre nincs egyetlen ok sem, tekintetbe véve, hogy megvan a döntéshozatali többség.
Nagyon fontos, hogy zökkenőmentes legyen a munka  a következő egy évben. Sok időt veszítenénk a rendkívüli választásokkal – érvelt Pásztor István.
Az ellenzék tiltakozó sétáira, illetve az esetleges előrehozott parlamenti választások bojkottálásának egyidejű bejelentésére regálva, Pásztor azt válaszolta, hogy
„a bojkott mindig azt a törekvést jelenti, hogy elkerüljék a polgárok általi megmérettetést, holott ez mutatja meg, hogy mekkora politikai súlya van az érintett erőknek, ezért a választásokról való távolmaradásnak a bejelentése nagy ellentmondást tükröz”.
A választási szabályok kérdése örök téma, amely az ellenzéki politizálás alapja. Ebből az következne, hogy azok a jó szabályok, amelyek valakinek szavatolnák a győzelmet – közölte Pásztor.
„Ilyenek azonban nem léteznek, mert a megmérettetés kimenetelét kisebb mértékben határozzák meg, inkább a politikai üzenetek tartalma a döntő” – mondta a VMSZ elnöke, aki továbbra is rendületlenül dörgölőzik a haladó rezsimhez.
A bejelentett esemény valószínűleg jó esély lesz arra, hogy a két ország vezetői a színfalak mögött véleményt cseréljenek egymással az aktuális politikai eseményekről: Vučić esetleges bukásáról, Orbán kényes helyzetéről az EU-ban.
(VRTV nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése