Oldalak

2019. április 27., szombat

„A hétvégi tüntetések nem hozzák meg a várt eredményt”

Zoran Preradović, a NIN hetilap újságírója az N1 hírtelevíziónak nyilatkozva az aktuális haladó rezsim leváltásának lehetőségeiről, hatékony módszereiről beszélt.

„Aleksandar Vučić nem az az ember, akivel lehet tárgyalni, ő uralkodik”
– hangsúlyozta Preradović, hozzátéve, emiatt nem lehet az ellenzékkel való párbeszédre sem számítani.
Korábban a szerb elnök belső tárgyalásokat vetett kilátásba a koszovói helyzetről, de mint tudjuk, ebből sem lett semmi. Az újságíró értékelése szerint nem jó, hogy a tiltakozó gyűlésekre csak hétvégenként kerül sor, mint mondta, „nem léteznek vikend-tüntetések, hétvégi forradalmak”.
Véleménye szerint az ellenzéknek is fejlődnie kellene, ez a folyamat ugyan beindult, amire bizonyíték a követelések konkretizálása, de még mindig nem elég.
„Mindennap tüntetni kellene, vagy más módszert keresni a politikai harcra”.
Ugyanakkor pozítivumként említette a haladó rendszer elleni pártok egyesülését, úgy véli, ebben az irányban kell tovább haladni.
„Ebbe a folyamatba a politikai pártokon kívül be kell kapcsolni az egyes szervezeteket, intézményeket, de egyéni szinten is lépni kell, mert maga a hatalom kiiktatása nem elegendő, a rendszert is meg kell megváltoztatni” – emelte ki Zoran Preradović.
(Szerb sajtó nyomán)     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése