Oldalak

2019. április 13., szombat

A szerbiai rendőri szakszervezet támogatásáról biztosította a polgárokat, és beszólt a belügyminiszternek


Veljko Mijailović, a szakszervezet elnöke nyílt levelet intézett Nebojša Stefanovićhoz, amelyben egyebek mellett tudatta a haladó rezsim rendőrminiszterével, hogy „túl fogják élni a jelenlegi kormányt, sőt, erősebbek lesznek, mint valaha”.

– A mi jelszavunk „mindig a nép mellett!” – írja Mijaliović,
hozzátéve, hogy a belügyi szervek elfogultan végzik munkájukat, eltérő bánásmódot alkalmazva az egyszerű polgárokkal, illetve a komoly bűnügyi szervezetekkel szemben.
Azt is megjegyezte, hogy Stefanović „magánszervezetté változtatta a rendőrség intézményét”.
Közölte, hogy az elmúlt évek során a belügyi szervek dolgozóit „fenyegették, elbocsájtották, leváltották, áthelyezték, a nyomásgyakorlás minden eszközét bevetették velük szemben”.
Mijailović olyan információkat is feltárt, hogy
„a pancsovai rendőrség vezetősége bűnözőket bérelt fel abból a célből, hogy azok a hatalom ellen tiltakozó polgárokat provokálják, támadják, szidják”.
„Tették ezt minden következmény nélkül, amiből egyértelművé válik, hogy a belügyminiszter támogatását élvezik” – fejtette ki a szakszervezeti elnök, végezetül pedig kijelentette, hogy:
„Egyetlen rendszer sem volt örökké hatalmon, a ti időtök is lejár!”
(Gerila.rs nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése