Oldalak

2019. április 30., kedd

„Aleksandar Vučić foglalkozása: uralkodó”

 

Dušan Teodorović, a belgrádi közlekedési egyetem professzora az N1 hírtelevíziónak adott interjújában az aktuális szerbiai politikai és társadalmi állapotokról beszélt.

A belgrádi polgárok életében, illetve a közlekedésben hatalmas fennakadásokat okozó, építkezés apropóján lezárt utcák és terek kapcsán elmondta, hogy ez a folyamat kizárólag egyetlen ember szeszélyének következménye, aki pedig nem más, mint Aleksandar Vučić.
„Az ő kívánságainak kielégítése céljából Goran Vesić alpolgármester akár egy piramist is felépíttetne”
– mondja Teodorović, hozzátéve: „Ez ebben az országban sajnos normális jelenség”.
Véleménye szerint Belgrádnak nemzeti stadion helyett sokkal inkább szüksége lenne metróra, hatékonyabb közlekedési infrastruktúrára, vagy akár egy jobb klinikára…
A professzor szerint Szerbiában feltétlenül szükséges egy szakértői csoport felállítása, amelynek tagjai erkölcsi szempontból megkérdőjelezhetetlen káderek, és akik két-három évre vállalnák a felelősséget az ország helyzetének javításáért. Véleménye szerint az országban vannak ilyen emberek.
 „Aleksandar Vučić ellen nehéz harcolni, ő a szakmáját illetően uralkodó, egész karrierje során csak egy dologgal foglalkozott, ez pedig a választások”.
Azt, hogy a rezsim feje látszólag ignorálja az ellenzéki tiltakozásokat, a kormány taktikájának tudja be, értékelése szerint „Vučićnak nincs egységes, következetes politikája, stratégiája, többnyire csak improvizál”.
Aláhúzta, hogy nem híve az elnökkel való ellenzéki tárgyalásoknak, és a választások bojkottját sem tartja idegennek.
A tüntetésekről beszélve Teodorović közölte, hogy az ellenzék egyelőre nem találta meg Vučić legyőzésének módját, aki komoly anyagi forrásokkal rendelkezik, kezében tartja a nemzeti frekvenciával rendelkező médiumokat.
Megjegyezte:
„Aleksandar Vučić beteges igénye, hogy mindennap szerepeljen a nyilvánosság előtt”.
A professzor mindemellett hátráltató tényezőnek tartja a szerbiai polgárok megalkuvó, engedelmes mentalitását is.
(N1.info nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése