Oldalak

2019. április 7., vasárnap

Aleksandar Vulin azonnali leváltását és letartóztatását követeli a Szerbiai Katonai Szakszervezet


Aleksandar Vulin azonnali leváltását és letartóztatását követeli a Szerbiai Katonai Szakszervezet

A Szerbiai Katonai Szakszervezet vasárnap bűnvádi feljelentést tett Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter ellen, az ország területi egységének veszélyeztetése és hazaárulás miatt, adta hírül a szakszervezet, mely Vulin azonnali leváltását és letartóztatását is követeli.
„A Večernje Novostinak adott kishitű, hazaáruló és zavaros hangvételű interjújával amellett, hogy félelmet kelt és úgy rajzolja át az ország évszázados határait, mintha azt a kanadai nagynénijétől örökölte volna, Vulin bűncselekményt követett el, veszélyeztette az ország területi egységét. Azt, aki erőszakkal, vagy más, az alkotmánnyal ellentétes módon megpróbálja elszakítani az ország területének egy részét, vagy azt másik országhoz csatolni, háromtól tizenöt év börtönbüntetéssel sújtja a büntető törvénykönyv” – áll közleményben.
„Vulin esetében a felelősség még nagyobb, hiszen ő a védelmi miniszter, és az interjúban gyakorlatilag elismerte Nagy Albánia létezését az évszázados szerb föld, Koszovó területén, ez pedig már több mint vörös riasztás. A köztársasági ügyésznek reagálnia kell, a Katonai Biztonsági Ügynökségnek őrizetbe kell vennie a védelmi minisztert, a kormánynak és a kormányfőnek pedig meg kell válnia az ilyen munkatárstól. A Katonai Biztonsági Ügynökségnek az a feladata, hogy kivizsgálja, Vulin miniszter milyen kapcsolatban volt a külföldi hírszerző szolgálatokkal, vizsgálat alá vesse legközelebbi munkatársait, továbbá, hogy kiderítse, Aleksandar Vulin korábban, amikor a Koszovó-ügyi iroda igazgatója volt, milyen üzleti megállapodásokat kötött azokkal az albán terroristákkal, akik most a Szerbia által el nem ismert ország, Koszovó nem létező intézményeinek az élén vannak” – áll a Szerbiai Katonai Szakszervezet közleményében.



A szakszervezet rámutatott: a Katonai Biztonsági Ügynökségnek azt is ki kell vizsgálnia, hogy az említett időszakban Vulin milyen kapcsolatban volt a drogdílerekkel, akik közül néhányan a legközelebbi munkatársai voltak. Csak miután fény derül arra, hogy megzsarolták-e a védelmi minisztert, hogy tudatosan bűncselekményt kövessen el és ő legyen Nagy Albánia megteremtésének fő zászlóvivője, azután állapítható meg felelősségének valódi mértéke ebben az ügyben, ami példa nélküli a szerb hadsereg és a szerbiai politikai élet történetében” – áll a közleményben. 
2019. április 7. [16:48]
https://szabadmagyarszo.com/2019/04/07/aleksandar-vulin-azonnali-levaltasat-es-letartoztatasat-koveteli-a-szerbiai-katonai-szakszervezet/


Vulin: Mielőbb meg kell egyezni az albánokkal a határmódosításról!

Vulin: Mielőbb meg kell egyezni az albánokkal a határmódosításról!

Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter kijelentette, hogy az albánokkal történő határmódosításért száll síkra, amiről szerinte mielőbb meg kell egyezni velük, tudatja az N1 Televízió.
„Amikor megállapítjuk, hogy hol van a határvonal, akkor azt védeni is tudni fogjuk” – nyilatkozta a tárcavezető a Večernje Novostinak.
„Elvitathatatlan az a bűntény, amit országunk és népünk ellen elkövettek, de most rajtunk áll, hogy lesz-e erőnk és bátorságunk, hogy egységesen megpróbáljuk megoldani a szerb nemzeti kérdést” – fogalmazott Vulin.
„Jön, jött, és már itt van Nagy Albánia. A kérdés csak az, hogy megállítjuk-e most, vagy bevárjuk, hogy Közép-Szerbiába jöjjön” – mutatott rá a miniszter, aki a rendkívüli parlamenti választásokkal kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy szeretné, ha azokat már júniusban kiírnák, mert úgy véli, hogy a választások gyógyhatásúak, és elüldözik az utcákról a fasisztákat.
 2019. április 7. [13:55]
https://szabadmagyarszo.com/2019/04/07/vulin-mielobb-meg-kell-egyezni-az-albanokkal-a-hatarmodositasrol/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése