Oldalak

2019. április 30., kedd

Pásztor és fia reflexpolitizálása

 
Felröppent a hír, hogy a racionalizáció keretében bezárják az óbecsei Petőfi Sándor iskolát. A felháborodás hatalmas lett, a magyarok önszervezősébe kezdtek, petíciót gyűjtöttek, hogy ezt megakadályozzák. Ezt követően, amolyan lajhár tempóban a publikum elé állt a vajdmagyok porondmestere Pásztor – Harmadikmandátumisjárnekemmertsikeresvagyok – István és közölte, hogy az ő marha nagy befolyásának és a koalíciós partnerrel való mindennél jobb (anális, orális) viszonynak köszönhetően sikerült a mesét visszacsinálni és az iskola megmarad. Ugyanígy találkozott a közvélemény azzal a hírrel is, hogy az illetékes minisztérium korszerű digitális rendszerének beállítása olyan hozadékkal járt, hogy többé nem adnak ki magyarul (és más kisebbségi nyelveken) anyakönyvi kivonatokat. Ezúttal már Harmadik Mandátum István és Titokban Harmadik Mandátumra Készülő Forrest Gump Bálint állt ki az újságírók elé, négyhónapnyi kisebbségi jogszegés után. Azzal próbálták jelezni, hogy ők milyen nagyon gyorsan reagáltak erre, hogy a magyarszós és pannonos, magukat újságírónak tartó mikrofonállványokat és a néhány megmaradt újságírót 8,15-re citáltak 1,2 millió eurós palotájukba, ahol közölték, hogy az ő marha nagy befolyásának és a koalíciós partnerrel való mindennél jobb (anális, orális) viszonynak köszönhetően sikerült a mesét visszacsinálni és ismét igényelhető magyarul a kivonat. (Ennek a mesének külön pikantériája, hogy a Pásztorock és Nyilasmisijük korábban azt állították, soha meg sem szűnt ez a lehetőség.
Sorolhatnánk még a történeteket, mert van még belőlük bőven. Ja igen, még egyet: Szabadka területén, ahol évtizedek óta háromnyelvű településfeliratok vannak, kikerült egy egynyelvű Palics tábla. Véletlenül. Mert épp legyártott valaki olyat, ki tudja milyen eshetőségre készülve. A folytatás ugyanaz. Jöttek a vmsz-es szupermenek oszt megoldották a problémát és kikerült az a tábla, aminek eleve kinn kellett volna lennie.
Mindezekben a közös, hogy a Pásztor és Fia Kft. regisztrált nevén a VMSZ lépten-nyomon igazolni igyekszik részvételét a neocsetnik kormánykoalícióban, miközben a döglött lóéhoz hasonló reflexszel akkor orvosolnak problémákat amikor azok már bekövetkeztek.
Ráadásul, a Pásztorok ezen problémamegoldásokat követően a közösségtől sem a gratulációkat kapják, mert tisztelt elnök úr és junior elnök úr, az van, hogy a népnek kinyílott a szeme, hiába rakták teli a szemhéjakat prosperitati dukátokkal. A közvéleményben ezekkel az akciókkal kapcsolatban kétféle vélekedés létezik. Az egyik szerint a VMSZ szándékosan generálja a problémákat, hogy utána meg tudja őket oldani, a másik szerint pedig annyira semmibe veszi őket a haladó-szocialista-stb. koalíció, hogy egyszerűen sz…nak a kisebbségi jogokra és csinálják, ahogy nekik tetszik.
Az a baj, hogy itt a második eset forog fenn. Ott ülnek a Pásztor vállalkozás csinyovnyikai minden ócska titkárságon, bizottságban, testületben, főleg ha pénz jár a tagságért és vagy nem is tudják, milyen döntések születnek ezeken a fórumokon, vagy egyszerűen meg se mernek szólalni.
Ennyit ér ma a VMSZ. A párt, amely esküdözik, hogy a kormánybeli részvétele garantálja a kisebbségi jogok érvényesítését, valójában nem más, mint az újradikális nacionalista többség láb- és egyéb törlője. Na de miért is adnának egy olyan magyar pár véleményére, amely kifogás nélkül szavazta meg pl. november 25-ét? A kérdés csak az, meddig számíthatnak akár egyetlen, tőlük nem függő és nem zsarolt magyar ember szavazatára? Remélhetőleg már nem sokáig.
2019. április 27.
https://abalkansarkan.blog.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése