Oldalak

2019. április 24., szerda

Szijjártó Péter éppen most rajzolt célkeresztet a vajdasági magyar kisebbség homlokára

A magyar külügyminiszter félelmetes magabiztossággal, de még annál is nagyobb politikai rövidlátással szolgáltatta ki a délvidéki magyar kisebbséget politikai támadásoknak a szerbiai „békemenetes” tüntetésen történő szereplésével. Szerbiában ugyanis most óriási politikai harcok folynak az ellenzék, illetve az orbáni módszereket egyre inkább adaptálni kívánó Alexsandar Vucic szerb államfő vezette kormánypárt között. Szijjártó Péter azzal, hogy a szerb elnök saját maga számára megszervezett szimpátiatüntetésen, kvázi a szerb békemeneten kortesbeszédet mondott, gyakorlatilag fel is rajzolta a képzeletbeli célkeresztet a vajdasági magyarok homlokára.
A demokratikus jogokat és sajtószabadságot követelő ellenzék számára ugyanis most a hatalom mellé álló magyarság könnyen válhat közellenséggé. Az Orbán-kormány zöldfülű külügyérének meggondolatlan külpolitikája nem először szolgáltat indokot a határon túli magyarság elleni támadások számára. Gondoljunk csak a kárpátaljai magyarokat ért atrocitásokra, amelyekre pont a Szijjártó-féle rövidlátó, minden felelős nemzetstratégiai gondolkodást nélkülöző, provokatív diplomácia szolgáltatott ürügyet. A szerbiai belpolitikai történésekbe történő beavatkozás szintje, illetve mélysége azonban a magyar politikában példanélküli. A fentiek fényében nem csodálkoznánk azon, ha a vajdasági magyarok szívnák meg Orbán pincsijének – felelős magyar politikushoz méltatlan – politikai szereplését. A mostani ellenzék esetleges hatalomra kerülése után vajon hogyan képzeli Szijjártó Petike a kormányközi együttműködést a vajdasági magyarok jogainak megvédése érdekében? Vajon ki fog szóba állni az ellenzékből megalakult kormányból azzal a magyar külügyminiszterrel, aki a politikai ellenfél mellett kardoskodott egy politikai tüntetésen?
Megsúgjuk a választ: senki és sehogy.
Az pedig egyenesen szánalmas és plasztikusan megmutatja a hazai lakájmédia bértollnokainak intellektuális képességeit, hogy az állítólagos „nemzeti” médiamunkások hurráznak és éljeneznek a magyar kisebbség szempontjából minimum aggasztó Szijjártó-féle szerepléssel kapcsolatban.
Ennyit tudtok srácok! Kussoljatok csak, asszisztáljatok a magyar kisebbség ellen hergelő magyar külpolitikához! Ez a nagy konzervatív morális fölény, meg a jobboldali tehetség, amit le tudtok tenni az asztalra, igen tisztelt nullvektorok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése