Oldalak

2019. április 20., szombat

Szijjártó Péter nagypénteken:

 „Magyarország nagyon szereti Vučićot!”

A délvidéki magyarság ma abban a megaláztatásban részesült, hogy anyaországának külügyminisztere meghajolt Aleksandar Vučić, az egész régió és a civilizált Európa által közutálatnak örvendő szerb diktátor előtt.

Belgrád központjában egyes becslések szerint kevesebb mint 100 ezer szerencsétlen gyűlt össze. Tehát nem többen, mint a múlt szombati ellenzéki demonstráción (ahova az emberek önként mentek).
A mai közönségben látható megcsömörlött és életunt arcokról leolvasható volt, hogy többségében nem önszántukból érkezett emberek gyűltek össze.
Mint ismeretes, a szerbiai közvállalatok szinte összes dolgozóját kikényszerítették Vučić és kiszolgálóinak beteges “karneváljára”.
Rajtuk kívül Szerbia legprimitívebb rétegeinek zömében írástudatlan, fogatlan példányai üdvözölték az önkényuralkodót és szolgáit. Ezeket a csóró embereket sajnos egy-két szendvicsért vagy ezer dinárért is meg lehetett vásárolni.
Ma az összes szerbiai utasszállító vállalat komplett kapacitásait mozgósították annak érdekében, hogy hatalmas tömeg “gyönyörködhessen” Vučićék erőfitogtató cirkuszában.
Ugyanezeknek a vállalatoknak a rezsim múlt szombaton megtiltotta (zsarolások, fenyegetések mellett), hogy szervezett járatokat indítsanak a szintén belgrádi ellenzéki tiltakozásukra.
Ezúttal több mint ezer busszal szállították a zombikat a szánalmas meetingre.
Aleksandar Vučić szerb elnök, Ana Brnabić kormányfő és Ivica Dačić külügyminiszter beszédeire nem érdemes szót fecsérelni.
Ordenáré, gusztustalan szónoklataikban többnyire az ellenzék szapulására helyeztek hangsúlyt, amit már megszokhattunk tőlük.
Minket Szijjártó Péter magyar külügyminiszter érdekelt.
Szijjártó, mint igazi szerbbarát szerbül beszélt (pontosabban olvasta a beszédét).
„A Szerb Haladó Pártnak, a Fidesznek és a VMSZ-nek köszönhetően a magyar-szerb viszonyok sohasem voltak jobbak, mint ma”, mondta Szijjártó, aki szerint “Szerbia jelentősen hozzájárulhat Közép-Európa erejéhez”. Szerinte „a stabilitás nagyon fontos Szerbia és Magyarország számára egyaránt. Magyarországon is egyesek ezt megpróbálják veszélyeztetni. Szijjártó úgy véli,
„Magyarország nagyon szereti Aleksandar Vučićot, mert a magyarok Szerbiában sokkal jobb bánásmódban részesülnek, mint más környező országokban.”
„Ha Magyarországon múlott volna, Szerbia már az Európai Unió tagja lenne”, mondta végezetül Szijjártó.
A becsületes délvidéki magyarok pedig – amikor ezt hallották – öklendezni kezdtek.
https://delhir.info/2019/04/19/szijjarto-peter-nagypenteke-magyarorszag-nagyon-szereti-vucicot/

Szijjártó: Drági móji prijetyeli (VIDEÓ)

Szijjártó: Drági móji prijetyeli (VIDEÓ)
 Szijjártó Péter, az április 19-én Belgrádban megtartott, a Szerb Haladó Párt által szervezett kampányrendezvényen, amely a Szerbia jövője nevet viselte

Tagadhatatlan, hogy nagy sikert aratott Szijjártó Péter a pénteken délután Belgrádban megtartott Szerbia jövője kampányrendezvényen: ezt az is bizonyítja, hogy a szerbül elmondott beszéde után Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić felszólalását úgy kezdte, hogy azonnal még egy tapsorkánt kért Magyarország külügyminiszterének, Szerbia igaz barátjának és elköltelezett harcosának, aki Szerbia legnagyobb támogatója az európai úton, s aki Nagypéntek ellenére Belgrádba utazott, hogy felszólaljon a Szerb Haladó Párt kampányrendezvényén.
Hogy mi minden szépet és jót mondott Szijjártó, azt itt olvashatja el, de aki eredetiben is szeretné élvezni a szerbül megírt és félig szerbül, félig oroszul elmondott beszédet, annak az alábbi videót ajánljuk.
2019. április 20. [7:47]
https://szabadmagyarszo.com/2019/04/20/szijjarto-dragi-moji-prijetyeli-video/

Video:
https://szabadmagyarszo.com/2019/04/20/szijjarto-dragi-moji-prijetyeli-video/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése