Oldalak

2019. április 19., péntek

Szövetség Szerbiáért:

Április huszadikán újabb tüntetés lesz Belgrádban a Terazije-kútnál

Szövetség Szerbiáért: Április huszadikán újabb tüntetés lesz Belgrádban a Terazije-kútnál

Az Egy az ötmillióból – Mindannyian egyként elnevezésű tüntetésre szombaton, április huszadikán este hat órakor kerül sor Belgrádban a Terazije-kútnál – közölte a Szövetség Szerbiáért.
A közleményben rámutatnak, hogy az újabb demonstrációt azért szervezik, mert Aleksandar Vučić szerb államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke elutasította a párbeszédet az előző tüntetésen megfogalmazott követelésekkel kapcsolatosan.
Janko Veselinović, a Szövetség Szerbiáért egyik vezetője azt mondta, az újabb tüntetés megszervezésére vonatkozó döntés a Megállapodás a néppel elnevezésű dokumentum aláíróinak megbeszélésén született meg.
„A szombati tüntetésen a polgároknak egy szakértői csoportot fogunk bemutatni, amely normalizálná a helyzetet Szerbiában, mert felkelt a nép, és öt hónapja több mint száz településen zajlanak a tüntetések” – jelentette ki Veselinović.
Azt mondta, a közintézmények alkalmazottaira soha nem látott nyomás nehezedik, hogy április 19-én hagyják el munkahelyüket és jelenjenek meg a Szerb Haladó Párt belgrádi nagygyűlésén. Veselinović felszólított mindenkit, akivel ilyen helyzetben találja magát, az jelentse, hogy megfelelő jogvédelmet biztosíthassanak számára.
„Felszólítjuk a polgárokat, hogy értesítsenek minket, ha pénteken nem élhetnek valamely jogukkal, mert közalkalmazottként arra kényszerülnek, hogy elmenjenek a Szerb Haladó Párt nagygyűlésére. Jelentsék ezeket az eseteket, hogy feljegyezzük és nyilvánosságra hozzuk” – üzente Veselinović.
2019. április 17. [21:17]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése