Oldalak

2019. április 28., vasárnap

Tegnap is tüntettek Belgrádban:

„Vučićék rabságba akarják taszítani az ország lakosságát”

 

 

Noha szó esett róla, hogy a demonstrációk csak az ünnepek után folytatódnak, tegnap este mégis megtartották az Egy az ötmillióból rezsimellenes tüntetést Belgrádban.

Egyebek között elhangzott, hogy a hatalom korábbi ígéreteivel ellentétben egyaltalán nem akar semmilyen párbeszédet folytatni az ellenzékkel, sőt a másként gondolkodó polgárokkal sem.
Egy ember dönt mindenről.
A mai társadalmi helyzet egyes szegmenseiben még a miloševići időszaknál is rosszabb,
lehetett hallani.
Branislav Lečić színész szavai szerint nagyon fontos, hogy megmaradjon a tüntetések folyamatossága, hogy az emberek tisztában legyenek minden egyes szombati megmozdulás súlyával, hiszen egyértelmű, hogy
a tiltakozások nyomás alatt tartják a rezsimét,
amely a pánik jeleit mutatja.
Mint mondta, a tüntetőket és a demonstrációk szervezőit senki sem támogatja sem Keletről, sem Nyugatról.
A polgároknak önerőből kell folytatniuk az ellenállást,
ha nem akarják, hogy a rezsim rabszolgaságba taszítsa őket, emelte ki.
(danas.rs nyomán, fotó: N1)  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése