Oldalak

2019. április 11., csütörtök

Törökbecse:

Egy hete várják Dujin bocsánatkérését

Törökbecse: Egy hete várják Dujin bocsánatkérését

Épp egy hét múlt el Saša Dujin, a törökbecsei Idegenforgalmi Szervezet igazgatójának botrányos kijelentése óta, aki Aleksandar Vučić törökbecsei látogatása során azt tanácsolta a szerb elnöknek, úgy tanulhat meg a legkönnyebben magyarul, ha ágyba bújik egy magyar nővel – olvasható a Magyar Mozgalom törökbecsei helyi szervezete által kiadott közleményben, amelyben az is szerepel, hogy „épp egy hete várjuk, hogy az a szervezet, amelyik a magyar emberek és magyar érdekek legfőbb védelmezőjeként tünteti fel magát, helyi szinten is megszólaljon. Egy hete várjuk, hogy a VMSZ törökbecsei helyi szervezete is felemelje szavát ez ügyben. Hiába.” – írják, s közlik, hogy éppen ezért ezt most megteszik helyettük is, Saša Dujin ugyanis a háromszorosan sértette meg az embereket:
  • megsértette a magyarokat,
  • a nőket,
  • az egész törökbecsei magyar közösséget.
„Kijelentését teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk és elítéljük, és egyben elvárjuk tőle, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a törökbecsei magyaroktól. Ugyanakkor azt is elvárjuk minden, önmagát demokratikusnak tartó politikai szervezettől, hogy csatlakozzon ehhez a követelésünkhöz” – áll a közleményben.
2019. április 11. [15:14]

 
Lásd még:  

A belgrádi hölgyek és a könnyen ágyba csalogatható Madjaricák

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése