Oldalak

2019. május 27., hétfő

A „baj” már itt van!

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (179.)


Május 17.

Nagy siker!?
– A Magyar Nemzeti Tanács elérte, hogy Hertelendyfalván és Titelen újra hivatalos legyen a magyar nyelv használata. Nemrég a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítása értelmében Titel község és Pancsova város úgy módosította alapszabályát, hogy eltörölte a magyar nyelv hivatalos használatát Titelen és Hertelendyfalván – nyilatkozta Lulić Emil, a Magyar Nemzeti Tanács „jogásza”.[1]
– A Magyar Nemzeti Tanács az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumhoz fordult, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket. Ma megkaptuk az átiratot az illetékes minisztériumtól, amely szerint helyt adtak a jogos követelésünknek, hogy a magyar nyelv hivatalos használatát állítsák vissza Hertelendyfalván is. A minisztérium küldött egy utasítást Pancsova városának, hogy olyan módon módosítsák a statútumot, hogy hivatalos használatban legyen Hertelendyfalva településen és kataszteri községben a magyar nyelv – mondta Lulić.[2]

    Lulić Emil

 

Pancsova város képviselő-testülete április 5-i 31. ülésén[3] megváltoztatták város  alapszabályát, amivel – egyebek között – Hertelendyfalván megszüntették a magyar nyelv és írás hivatalos használatát.[4]
Titelen úgy módosították az önkormányzati statútumot, hogy „eltörölték az önkormányzati – községi szintről a magyar nyelv hivatalos használatát, és települési szinten vezették be”.
Ezekre a jogsértésekre az után került sor, hogy a szerb parlament (2018. június 20-án)[5] elfogadta a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását, „amely előirányozta, hogy minden önkormányzatnak módosítania kell az önkormányzati statútumát”.[6]
A pancsovai és a titeli alapszabály változtatásra úgy kerülhetett sor, hogy Vajdasági Magyar Szövetség (VMC/BMC) parlamenti képviselői nem voltak körültekintők a törvénymódosítások megszavazásakor. Most, tehát, Hertelendyfalván és Titelen vissza kell állítani a szerzett jogot, amit nem is lett volna szabad megvonni. (Arról még nem érkezett hír, hogy ez meg is történt volna.) Nagy siker, nem mondom!
A történtekből megállapítható, vannak önkormányzatok, amelyek az első adandó lehetőséget is kihasználják a nemzeti kisebbségi jogok megszüntetésére.
Jellemző, hogy az MNT csak az után lépett, hogy a hertelendyfalvi eset „nagy botrányt kavart”.[7] A testületet, ahelyett, hogy végezné a munkáját, ebben az esetben is noszogatni kellett!   
A hír másik különlegessége, hogy az ügyben Lulić Emil, „az MNT Hivatalának vezetője”,[8] vagyis hivatalnoka, nem pedig Losoncz Dávid, a Végrehajtó Bizottság tagja, vagy ifj. Kovács Károly, a Nyelvhasználati Bizottság elnöke nyilatkozott, akiknek a nyelvhasználati kérdések az illetékességi körébe tartoznak. Ezek az urak ez úttal is hallhattak, csakúgy, mint a kétnyelvű anyakönyvi kivonatok ügyében. Mivel is foglalkoznak?  Vagy nem élvezik Hajnal Jenő bizalmát?

Május 23.
A „baj” már itt van!
A régióban élő német nemzeti kisebbség helyzetéről tartottak nemzetközi konferenciát Zomborban, a Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében.
Pásztor István, Vajdaság AT Képviselőházának elnöke és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMC/BMC) örökös elnöke arról szólt, hogy „mind Szerbia, mind Vajdaság szem előtt tartja az ország területén élő nemzeti közösségek társadalmi helyzetét, és eltökélten igyekszik előbbre vinni. Nyomatékosította, hogy a köztársaság és a tartomány egyaránt komoly erőfeszítéseket tesz a nemzeti kisebbségek támogatására”.[9]
– Létezik egy társadalomtudományi megállapítás, amely szerint ott már baj van, ahol a kisebbségi nemzeti közösség létszáma háromszázezer fő alá esik. A vajdasági németek lélekszáma messze ez alá a lélektani határ alá esik, és bizony a vajdasági magyarság is fogyóban van. Szerintem viszont nem a lélekszám a lényeges, hanem hogy az adott kisebbségben lévő nemzeti közösség mögött álljon egy szilárd intézményrendszer, és a közösségnek legyen kellő belső energiája, ami táplálja a már adott, nálunk már működő intézményrendszert – figyelmeztetett Pásztor.[10]

     Ótos András felvétele

Zomborban Pásztor „hozta” a tőle már megszokottat.
A fogalmazást, miszerint „Szerbia, mind Vajdaság szem előtt tartja az ország területén élő nemzeti közösségek társadalmi helyzetét” már jól ismerjük a részarányos foglalkoztatással kapcsolatos kormányhatározatokból, csak éppen semmi javulást nem hozott. A kisebbségek támogatására tett „komoly erőfeszítésekből” sem sokat látunk a gyakorlatban a foglalkoztatás, a nyelvhasználat, a tájékoztatás, stb. területén. Illetve láttunk, csak éppen a leépítés irányba.
Pásztor, persze, azt sem említette, hogy tudományos módszerekkel mikor készül tanulmány és lesz nemzetközi konferencia a vajdasági magyarok helyzetéről, őshonos kisebbségi jogainak érvényesítéséről? A pártja mikor tárgyalt utoljára ezekről a kérdésekről?  
Az örökös pártelnök szerint a nemzeti kisebbségeknél most már „nem a lélekszám a lényeges, hanem hogy az adott kisebbségben lévő nemzeti közösség mögött álljon egy szilárd intézményrendszer (bizonyára véemeszes vezetéssel – B.A.) és a közösségnek legyen kellő belső energiája”, ami azt „táplálja”.
A magyarok és a többi nemzeti közösség létszámának fogyatkozása, tehát, nem különösebben aggasztja. Pedig ez annak a katasztrofális politikának a következménye, amit az a hatalmi pártszövetség folytat, amelynek részese az általa irányított párt is. A legszilárdabb intézményrendszer is megszűnik, összeomlik azonban, ha elfogy a közösség.
A „baj” már itt van, csak nem veszünk róla tudomást!
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. május 27.


[1] Szalma Brigitta: Újra hivatalos a magyar nyelv Hertelendyfalván, Titelen.
Magyar Szó, 2019. május 18. 13, vagy https://www.magyarszo.rs/hu/3989/kozelet/202042/%C3%9Ajra-hivatalos-a-magyar-nyelv.htm, 2019. május 17. [18:37] >> 2019. május 18. [09:02]
[2] Uo.
[3] 31. Седница Скупштине града Панчева. http://www.pancevo.rs/sednice-skupstine-grada/31-sednica-skupstine-grada-panceva-2/ és U. Z.: Húsvéti „ajándék” a hertelendyfalvi magyaroknak Vučićéktól
https://delhir.info/2019/04/21/husveti-ajandek-a-hertelendyfalvi-magyaroknak-vucicektol/
Bővebben lásd a Szőnyeg alá söprik c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11721, 2019. május 1.
[4] https://улицепанчева.срб/панчево/улица-шандора-петефија
https://xn--80aafkbputq0b9aq.xn--90a3ac/панчево/улица-шандора-петефија  

[5] Usvojen zakon o izmenama i dopunama zakona o lokalnoj samoupravi [Elfogadták az önkormányzati törvény módosítását]. http://www.skgo.org/vesti/detaljno/1995/usvojen-zakon-o-izmenama-i-dopunama-zakona-o-lokalnoj-samoupravi
[6] Lásd az 1-es alatti írást.
[7] Uo.
[8] Megalakult az MNT csúcsvezetősége. http://www.mnt.org.rs/megalakult-az-mnt-csucsvezetese, 2018. december 11.
[9] szikics. Pásztor: Nem a kisebbség létszáma a mérvadó.
Magyar Szó, 2019. május 23. 1. és 4., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/3994/kozelet_politika/202347/P%C3%A1sztor-Nem-a-kisebbs%C3%A9g-l%C3%A9tsz%C3%A1ma-a-m%C3%A9rvad%C3%B3.htm, 2019. május 23. [20:25]
[10] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése