Oldalak

2019. május 11., szombat

Homokszem került a VMSZ-kampányszövegébe, de a Pannon RTV-ben valaki igyekezett azt eltüntetni


Homokszem került a VMSZ-kampányszövegébe, de a Pannon RTV-ben valaki igyekezett azt eltüntetni
 Fotó: Pannon RTV

Az európai őshonos kisebbségek helyzetéről is szó volt a Feketetón megtartott Itthon teremtőben – otthonteremtőben elnevezésű közösségi találkozón – írja a Pannon RTV honlapja.
A találkozót a Vajdasági Magyar Szövetség szervezett, s amelynek a célja, hogy az emberek részt vegyenek az Európa Parlament választáson, s a tudósításból az is kiderült, hogy Feketetóról, Kanizsamonostorról és Egyházaskérről is érkeztek érdeklődők a helyi közösség dísztermében megtartott találkozóra, amely annyira jól sikerült, hogy a tudósításban megszólaltatott feketetói személy elismerte, nagyon sok okos dolgot hallott, mivel a szónokok nagyon szépen megmagyaráztak mindent, amit akartak, „úgyhogy nem is nagyon maradt kérdés utána.”
A találkozón felszólalt Fremond Árpád is, a VMSZ köztársasági képviselője, aki elmondta, hogy Feketetón az osztály-összevonások kapcsán tudott a Vajdasági Magyar Szövetség úgy reagálni, hogy ennek köszönhetően megmaradt ez a kis közösség.
Kormányos László, a párt tartományi parlamenti képviselője a Pannon RTV honlapján megjelent tudósítás szerint a következőket nyilatkozta:„Fontos, hogy az érkező borítékokat gondosan kezeljék, és természetesen a terepen segíteni fogunk abban, hogy helyesen töltsék ki, minden szavazat érvényes legyen.”
Ez azonban csak részben fedi a valóságot, ugyanis a cikkbe beágyazott videó szerint Kormányos azzal zárta a nyilatkozatát, hogy:
Minden választójoggal rendelkező polgár eldönti, hogy kire fog szavazni.
Ez ez egy mondat azonban már vagy nem fért bele a tudósítás szigorúan meghatározott terjedelmébe, vagy egy túlbuzgó szerkesztő gondolta úgy, hogy na erre aztán semmiképpen sincs szükség, mivel egy ilyen jól sikerült feketetói est után, minek elbizonytalanítani a szavazókat, meg arra biztatni, hogy ők maguk döntsenek arról, hogy kire szeretnének szavazni. Arra gondolni sem merünk, hiszen a sajtónk él és virul, semmiféle befolyás alatt nem áll, így tényleg elképzelhetetlen, hogy valaki fentről szólt oda, hogy „a Kormányos utolsó mondatát hagyjátok ki. Ha nem tudjátok kivágni a videóból, akkor legalább ne írjátok le”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése