Oldalak

2019. május 10., péntek

Húsz éve történt…

Jugoszlávia bombázásának krónikája
(1999. március 23. – június 13.)

Hétfő, május 10.
* A NATO légicsapásainak megkezdése óta Belgrádban ez volt az első olyan éjszaka, amely légiriadó nélkül telt el. Az atlanti szövetség gépei csupán Niš város repülőterét bombázták néhány perccel hajnali 2 óra előtt.
* A Jugoszláv Katonaság főparancsnoksága közleményt adott ki, mely szerint a katonaság  május 9-én megkezdte bizonyos erőinek kivonását Kosovóból. A belgrádi kormány ezzel ismét jelét adta, hogy hajlamos engedményeket tenni a válság tárgyalásos rendezése érdekében. Az első nyugati reagálások azonban elégtelennek minősítették a lépést.
* Újvidéken valamivel két óra előtt megszólaltak a szirénák, majd nem sokkal később két nagy erejű robbanás hallatszott. Ezzel egyidejűleg Belgrádban és több más szerbiai városban is légitámadás volt.
* Ibrahim Rugova koszovói albán vezető és családját fogadta II. János Pál Pápa.
* Hasim Taçi, a rambouillet-i békekonferencia után megalakított „ideiglenes kosovói kormány vezetője közleményben szólította fel Ibrahim Rugovát, hogy világosan ismertesse a jugoszláv elnökkel és az orosz politikusokkal tartott találkozóin képviselt politikai álláspontot, és vessen véget ezeknek a kapcsolatoknak.
* Vuk Obradović, a Szociáldemokrácia elnöke és Ágoston András a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke közös nyilatkozatban követelte a Jugoszlávia elleni bombázás sürgős megszüntetését, a belgrádi hatalmat pedig, hogy „kössön feltétel nélküli kompromisszumot a nemzetközi közösséggel”.
* A Nikola Pašić baloldali radikális párt bejelentette, hogy vádat emel Zoran Đinđić, a Demokrata Párt és Vuk Obradović, a Szociáldemokrácia elnöke ellen a nemzeti érdekek elárulása miatt.
* Predrag Krkić, a Szerbiai Köztársasági útügyi igazgatóság igazgatója azt nyilatkozta, hogy a NATO-agresszió kezdete óta Szerbia fő és körzeti útjain 27 hidat rombolt le vagy rongált meg, ezek közül hét nagy hidat.
* Bill Clinton amerikai elnök nyilvánosan bocsánatot kért Kína népétől és vezetőségétől Kína belgrádi nagykövetségének bombázása miatt.
* Az ENSZ Biztonsági Tanács zárt ülést tartott, amelyen Kínának nem sikerült elérnie, hogy a testület súlyos szavakkal ítélje el a belgrádi nagykövetsége elleni május 7-i NATO-támadást.
* Az észak-koreai hatóságok először tettek közzé olyan adatokat, amelyek gyakorlatilag az országban pusztító tömeges éhhalál beismerésével érnek fel.
* A márka feketepiaci árfolyama 10,00-12,00 dinár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése