Oldalak

2019. május 13., hétfő

Húsz éve történt…

Jugoszlávia bombázásának krónikája
(1999. március 23. – június 13.)

Csütörtök, május 13.
* A NATO légierője hajnalban 4.15 és 4.45 között ismét az Újvidéki Televízió mišeluki székházát lőtte. Belgrád peremvidékén újból a batajnicai légi támaszpont volt a célpont, valamint Pancsova ipari negyedei. Pristinában is több nagy erejű robbanás hallatszott.
* A szerb Megújhodási Mozgalom javasolta az illetékes állami szerveknek, hogy fogadják el a G8-as csoport javaslatát a koszovói válság megoldására, és kérjék a Biztonsági Tanácsot, hozzon sürgősen határozatot az agresszió megszüntetéséről.
* A Crna Gora-i Szocialista Néppárt beterjesztette  Köztársasági Képviselőház elé a Milo Đukanović Crna Gora-i elnök leváltására vonatkozó javaslatát.
* A jugoszláv katonák 250 főből álló csoportja reggel elhagyta Koszovót – állapította meg a France Press hírügynökség.
* A Szerbiai Kőolajipar igazgatóságának adatai szerint a NATO bombatámadásainak következtében  négy munkás életét vesztette, harmincan könnyebben vagy súlyosabban megsebesültek, több mint öt ezren munka nélkül maradtak.
* Az orosz törvényhozás alsóháza rendkívüli ülésén megkezdte a vitát a Borisz Jelcin elnök ellen emelt vádakról.
* Moszkvában találkoztak Jacques Chirak francia és Borisz Jelcin orosz elnök. A találkozó homlokterében a jugoszláviai konfliktus volt.  
* Kivizsgálás céljából kórházba szállították Joschka Fischer német külügyminisztert, miután pártja rendkívüli kongresszusán vörös színű festékbombát hajítottak a nyakába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése