Oldalak

2019. május 12., vasárnap

Nincs vége:

Erőre kapott a tiltakozás Belgrádban

 

 

Ismét nagy tömeg gyűlt össze Belgrádban, hogy felháborodásának adjon hangot a diktatórikus rezsim gyalázatos lépései és magatartása miatt.

Az elmúlt hétekben az Egy az ötmillióból elnevezésű demonstrációk éle tompult, a polgárok érdeklődése, s ezáltal a tömegesség is csökkent.
Belgrádban az elnöki hivatal előtt az ellenzék ugyan kialakította az ún. szabad zónát, ahol különböző felvilágosító jellegű rendezvényeket tartanak és fogadják a rezsimmel elégedetlen polgárokat.
A tiltakozási hullam azonban egyértelműen lanyhult. Legalábbis tegnap estig, amikor ismét hatalmas tömeg,
egyes becslések szerint 15-20 ezer ember indult el a köztévé (RTS) épülete elé.
Több beszéd hangzott el. A demonstrálók ezúttal is elsősorban a közmédia felszabadítását és a normális választási feltételek megtermtését követelték, amelyek lehetővé tennék, hogy az ellenzék azonos esélyekkel mérettessen meg, mint a rezsim.
Vladimir Gajić ismert ügyvéd bejelentette: amint a körülmények megengedik,
jogi lépéseket tesz majd a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Szerb Radikális Párt betiltása céljából.
A szabad övezetben ún. “pelenka-performanszt” tartottak, amelynek témája a szerbiai dolgozók megalázó helyzete volt.
A következő hetekben elválik, sikerül-e ismét fokozódó nyomást  gyakorolni a Vučić-rendszerre.
Ami valószínűnek tűnik: az ország sorsa Belgrádban dől majd el, a vidéknek kisebb szerep jut.
(srbin.info nyomán) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése