Oldalak

2019. június 7., péntek

A multinacionális Szabadka végső felosztása

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A Napló információi szerint a július 7-ére kiírt szabadkai helyi közösségi választásokon a VMSZ és a Szerb Haladó Párt a politikai rendszer legalacsonyabb szintjén, a bázisban is egymás nyakába borul. Vagyis, az eddigi gyakorlattól eltérően most itt is koalícióban lépnek fel. Azt is hozzá kell tenni, hogy a Pásztorék-féle párt eddig mindig egyedül mérettette meg magát.

A legutóbbi választásokon, 2015. júliusában a 37 helyi közösségből 24-ben a Szerb Haladó Párt, 11-ben pedig a Vajdasági Magyar Szövetség listája győzött. A részvételi arány alig haladta meg a 23 százalékot.
Most már ilyen eredmény nem születhet, mert hiszen közös BMC/CHC lista lesz. Méghozzá a következő felütéssel: azokban a szabadkai helyi közösségekben, ahol a magyarok vannak többségben a VMSZ adja a közös tanácselnök jelöltet, ahol a szerbek ott a haladók (Laban és a többiek). Tehát az etnikai felosztás is eleve adott. Az már más kérdés, hogy például a horvát nemzetiségűek ebben hogyan találják meg a helyüket. És a többi ellenzéki árt?
Az Orbán-módszert kisiskolás módon lekoppintó szerbiai hatalom (természetesen az abban nyakig dőzsölő VMSZ-t is beleértve) nem hagyhatja szabadon a hatalomgyakorlás legapróbb területét sem. Bármennyire is jelentéktelen tűnik a helyi közösségek anyagi függetlensége, a diktatórikus hatalom semmit sem bíz a véletlenre. Nehogy már valaki valamilyen rebellis bélyegkiállítást szervezzen.
Az élet minden területére kiterjedő totális kontroll azonban, úgy tűnik, nem éri el a vajdasági magyar értelmiség ingerküszöbét. Persze, tisztelet a kivételnek. Élvezi a VMSZ könyöradományából származó látszatfüggetlenségét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése