Oldalak

2019. június 13., csütörtök

Így vált a VMSZ a haladók fiókszervezetévé:

Közös listán a két párt

 

A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt közös listán indul a közelgő szabadkai helyi közösségi választáson, amiről már meg is állapodtak – olvasható a VMSZ honlapján.

Pásztor István elmondta, hogy a listán a helyek leosztását tekintve a négy évvel ezelőtti eredményt vették figyelembe.
– A lista neve ott, ahol a négy évvel ezelőtti választásokon mi voltunk többen a helyi közösség tanácsában, azokon a helyeken a lista neve Vajdasági Magyar Szövetség – Szerb Haladó Párt. Ott, ahol ők voltak többen a négy évvel ezelőtti helyi közösség választásokat követően, ott ez fordítva van, Szerb Haladó Párt – Vajdasági Magyar Szövetség – közölte Pásztor.
„Ez egy becsületes hozzáállás, egy olyan hozzáállás, amely láthatóvá tesz bennünket”
– tette hozzá.
Egyértelmű tehát, hogy a VMSZ immár otthoni terepen sem meri egyedül képviselni magát, valószínűleg tartva a várható vereségtől.
(Forrás: vmsz.org.rs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése