Oldalak

2019. június 21., péntek

Nyilas Mihály: A VMSZ tartományi kormányfő-helyettese szerint „példaértékű a kisebbség helyzete”



Az egykori Jugoszlávia szétesésével kialakult utódállamok nemzeti kisebbségeinek helyzetével foglalkozó újvidéki konferencián vett részt Nyilas, melyet a Szerb Matica Galériájában tartottak meg. Itt közölte gondolatait, amelyek egyértelműen a haladó kormány eszméjét szolgálják.

„Új kisebbségi közösségek is létrejöttek, kedvező és kedvezőtlen időszakok is lezajlottak mindenütt a JSZSZK széthullását követően, rendkívül lényeges azonban az, hogy a közösségek tanuljanak egymástól, összehasonlítsák a különböző gyakorlatokat, rendelkezéseket, megismerjék egymás problémáit is” – mondta Nyilas.
– Meggyőződésem, hogy Vajdaság és Szerbia a kisebbségek jogai, helyzete tekintetében most élen jár, példaértékű a jogérvényesítés
– folytatta.
Nyilas Mihályakit egyébként azzal azzal gyanúsítottak, hogy 2017. december 28-án, Szabadka irányából Békova bejáratánál halálra gázolta a 69 éves Mirko Cvijint, egykori mezőgazdasági munkást – a VMSZ nem tért ki az erősen megcsappant délvidéki magyarság súlyos helyzetére, inkább csak a haladó rezsim propagandájának szószólójaként volt jelen.
Nem mellékesen: az ellene felhozott vádat a szerbiai igazságszolgáltatás elvetette, erről portálunk is beszámolt.
(Magyar Szó/vmsz.org.rs nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése