Oldalak

2019. június 11., kedd

Užice:

Egy fizetéssel több jár a Vučić nagygyűlésén részt vevő gyári munkásoknak

Užice: Egy fizetéssel több jár a Vučić nagygyűlésén részt vevő gyári munkásoknak
Fotó: N1 Televízió

A Szövetség Szerbiáért az užicei Prvi partizan vállalat vezetőségének leváltását és bűnvádi felelősségének megállapítását követeli, miután a gyárban olyan határozatot hoztak, hogy egyhavi átlagfizetésnek megfelelő összeget fizetnek ki azoknak a dolgozóknak, akik részt vettek Aleksandar Vučić kampánysorozatának záróeseményén, a belgrádi nagygyűlésen, tudatja a morava.info.
– A gyár vezetősége súlyosan visszaélt hatalmával, és a munkatörvényt félreértelmezve olyan határozatot hozott, hogy azoknak a munkásoknak, akik pártrendezvényen vettek részt, jogtalan jövedelmet fizet ki. Ez egy konkrét bizonyíték a politikai célokból történő visszaélésekre, ami világosan és félreérthetetlenül alátámasztja azt, amire a Szövetség Szerbiáért már többször is figyelmeztetett, azaz, hogy az állami szférában dolgozókat szervezetten vitték a hatalmi párt nagygyűléseire – mutat rá a közlemény.



A Szövetség Szerbiáért a közlemény mellett azt a dokumentumot is elküldte a sajtónak, melyben az áll, hogy azoknak a dolgozóknak, akik április 19-én a Szerbia jövője nevű belgrádi kampányrendezvényre utaztak, egyhavi átlagbért kell kifizetni, és amelyben az is olvasható, hogy a határozat végrehajtásával a vállalat pénzügyi osztályának vezetőjét bízták meg.
A Szövetség Szerbiáért értékelése szerint a Szerbia jövője kampány lényegében egyetlen személy, illetve a hatalmi többség politikai népszerűsítését szolgálta, ezért Aleksandar Vulin védelmi miniszter felelősségét is meg kell állapítani, tekintettel arra, hogy a Prvi partizan gyár az ő hatáskörébe tartozik, valamint Zoran Đorđević minisztert is felelősségre kell vonni, amiért megengedte a munkatörvénnyel való visszaélést.
2019. június 11. [17:52]
https://szabadmagyarszo.com/2019/06/11/uzice-egy-fizetessel-tobb-jar-a-vucic-nagygyulesen-reszt-vevo-gyari-munkasoknak/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése