Oldalak

2019. június 26., szerda

Vučić „magyar hangja”:

Pásztor szerint pár év múlva hatalmas fejlődés következik be az országban


A VMSZ elnöke „reálisnak nevezte a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Szerbia államfőjének vasárnapi bejelentését, amely az 5 és 10 milliárd euró közötti, nagyszabású országos beruházásokra vonatkozott” – olvasható a párt honlapján.

A gazdasági fellendülés és a makrogazdasági mutatók lehetővé teszik, hogy hamarosan soha nem látott beruházások induljanak el Szerbiában
– véli Pásztor István, akiből ezúttal valóban Aleksandar Vučić szólalt meg.
Hozzátette azonban, hogy reményei szerint „belátható időn belül abba a helyzetbe fogunk kerülni, hogy közelebb kerül hozzánk az uniós források lehetősége, mert gyakorlatilag ez ebben a pillanatban a nullával egyenlő”.
Pásztor az elmúlt héten Szabadkát elért hatalmas viharról is beszélt.
„Nincs az a szennyvízelvezető rendszer, ami azt az irgalmatlan mennyiségű esőt be tudja szívni, ami ezt el tudja vezetni… …A vízzel nem lehet megvívni a csatát” – mondta a VMSZ elnöke. Vajon hány szakemberrel konzultált, mielőtt erre a megállapításra jutott?
A magyarságot konkrétan érintő kérdésekről nem beszélt.
(vmsz.org.rs nyomán, fotó: vmsz.org.rs)   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése