Oldalak

2019. július 19., péntek

Nem mindennapi történet:

A szabadkai polgármester két év alatt „bűvész módjára” duzzasztotta fel a vagyonát?

(Fotó: b92.net)

 

Szerbiában sok minden lehetséges, még az is, hogy valaki 113 ezer dináros fizetés mellett két év alatt mesés vagyonra tegyen szert.

Ez a megállapítás a Blic napilapban olvasható, amely folytatja Bogdan Laban haladó párti szabadkai polgármester “zsigerelését”.
Laban 2016 június 20. előtt, amikor elfoglalta a polgármesteri posztot, sem volt a “templom egere”, de amit attól kezdve felhalmozott, úgymond a legvadabb fantáziát is felülmúlja.
A Korrupcióellenes Ügynökség adatai szerint ugyanis Laban polgármestersége előtt egy háromszobás vásárolt lakást, egy 350 négyzetméteres örökölt házat, egy 65 négyzetméteres hétvégi házat, két 1 453 négyzetméteres telket, egy 2014-es évjáratú BMW 520 típusú autót és egy 1989-es Harley-Davidson motorkerékpárt birtokolt.
Megtakarított pénze azonban (hivatalosan) nem volt.
A polgármesteri szék 113 ezer dináros havi bért hozott neki a konyhára, ami a lentiek töredékére sem lenne elegendő.
A Blic forrása szerint ugyanis Laban a mai napig, tehát két év leforgása alatt hét legelőhöz és erdőterülethez jutott, amelyek össznagysága 2 325 négyzetméter. Ezeknek egy része Szabadkán, a többi pedig Montenegróban, konkrétan Kotorban található.
Az említett területeket eredeti rendeltetésükkel ellentében több hatalmas luxusobjektum építésére használják.
Laban már meg is kapta az ehhez szükséges építési és összes többi engedélyt, állítja a belgrádi lap forrása, majd hozzáfűzi, hogy
az épületek létesítésének összértéke legalább hárommillió euró.
Mindemellett Laban felújította a szabadkai családi házát, amely immár a város egyik legelitebb ingatlanjának számít.
(Mindezt 113 ezer dináros fizetésből).
A Blic kiemeli, hogy Labant Szabadkán már nemcsak „törokkitépőnek”, hanem “szabadkai Houdininek és David Copperfieldnek” is nevezik, mert ilyen rövid idő alatt “bűvész módjára” drasztikusan megsokszorozta a vagyonát.
Laban egyelőre nem válaszolt a legújabb vádakra, de utólag reagált a tegnapi írásra, amelyben az áll, hogy öt hónap alatt hatmillió dinárt költött el fényűző lakomákra. Tagadta a leírtakat, azt állítva, hogy Vuk Jeremić ellenzéki politikus embere tett neki keresztbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése