Oldalak

2019. július 5., péntek

Nyomul a haladó–VMSZ-es koalíció:

Vasárnap helyi közösségi választások lesznek Szabadkán

Július 7-én járulhatnak az urnákhoz a választópolgárok – arról döntenek, hogy saját helyi közösségük és az ott élők érdekeit kik képviseljék, ügyes-bajos dolgaik elintézésében kik segítsék őket – olvasható a Vajdasági Magyar Szövetség honlapján.

Vajdasági Magyar Szövetség–Szerb Haladó Párt néven indítanak listákat azokban a helyi közösségekben, ahol a négy évvel ezelőtti választáson a VMSZ került többségbe a helyi közösség tanácsában, illetve Szerb Haladó Párt–Vajdasági Magyar Szövetség néven ott, ahol legutóbb a haladók kerültek többségbe – folytatódik a VMSZ közleménye.
Partnerek vagyunk, országos és önkormányzati szinten is, így nem látom, hogy miért ne lehetnénk partnerek a helyi közösségek szintjén is
— nyilatkozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. — Fontosnak tartom, hogy megőrizzük azt a politikai és ügyintézési befolyásunkat, ami az elmúlt éveket jellemezte.
A Hét Nap hetilap újságírója feltette a kérdést, vajon kampányol-e a VMSZ. Pásztor határozottan kijelentette, hogy igen, de a nem a haladókkal karöltve.
A címlapfotón a haladó párt által terjesztett, jó minőségi papírra nyomtatott, közel 150 oldalnyi tömény propaganda-nyomtatvány látható, amelyet például a Kelebiához közeli (tehát zömében magyarok lakta) Peščara helyi közösségben terjesztettek „egyesek”.
(vmsz.org.rs nyomán) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése