Oldalak

2019. augusztus 2., péntek

„Szakmai” szempontok miatt lopták el a Hunyadi János-szobor kardját

„Szakmai” szempontok miatt lopták el a Hunyadi János-szobor kardját

A belgrádi harmadik alapfokú bíróságon csütörtökön kihallgatták azt a három fiatalt, akik kedd éjjel ellopták a zimonyi Hunyadi János-szobor kardját.
A 021.rs azt írja, hogy a gyanúsítottak – M.Č. (20), J.S. (20) és B.M. (25), akik egy belgrádi képzőművészeti karon tanulnak –  azzal védekeztek, hogy csak meg akarták nézni a kardot, később pedig vissza szerették volna vinni. Ivan Marković az ügyészség szóvivője azt mondta, hogy a gyanúsítottak szabadlábról védekezhetnek, de folytatódik ellenük a büntetőeljárás.
A Fonet hírügynökségnek a zimonyi rendőrség parancsnoka (ők szintén kihallgatták a gyanúsítottakat) Predrag Ratković viszont azt nyilatkozta, hogy a fiatalok azért lopták el a kardot, mert elégedetlenek voltak annak kinézetével, ugyanis ellentmond a szobrászat szakmaiságának az, hogy a kardot külön jelenítette meg a szobor elkészítője, és nem forrt egybe magával az alkotással – erről az N1 ír.
A zimonyi rendőrség parancsnoka azt is elmondta, hogy nem haszonszerzésből történt a lopás, és nem egész két óra alatt megtalálták az elkövetőket és az ellopott kardot.
2019. augusztus 2. [7:56]
https://szabadmagyarszo.com/2019/08/02/szakmai-szempontok-miatt-loptak-el-a-hunyadi-janos-szobor-kardjat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése