Oldalak

2019. augusztus 31., szombat

VMSZ-es oktatáspolitika:

Magyar tankönyvek helyett egy listát adtak ki

A nyári szünet utolsó munkanapján megjelent az Oktatási Minisztérium honlapján egy hivatalos lista, így az iskolaigazgatók, tanítók, tanárok és szülők már informálódhatnak az új magyar nyelvű tankönyvekről – mondta el a Pannon RTV-nek Vicsek Annamária oktatási államtitkár: „Sikerült megjelentetni az oktatási minisztérium honlapján azt a két listát, ami az elsős, másodikos, illetve az ötödikes és hatodikos tankönyvek bővített jegyzékét tartalmazza, így azok a gyerekek, akik első-másodikba, illetve ötödik-hatodik osztályba járnak, már az új tankönyvek szerint tudnak majd tanulni.
Vicsek Annamária alkalmasságát, mint államtitkár az is igen jól példázza, hogy tavaly sem készültek el tanévkezdésre az elsős és az ötödikes könyvek. A VMSZ-es politikus már akkor azt mondta, hogy teljesen természetes, hogy a tankönyvek megjelenése mindig némi fáziskéséssel történik. Ezt a hozzáállását az idei tanévre is átemelte. 
Vicsek a Magyar Szónak azt is lenyilatkozta egy éve, hogy nem kell nagy ügyet csinálni a tankönyvek hiányából, mert a tanárok majd találékonyságból megoldják ezt a kérdést.
Vajon mikor jön el az az idő, hogy a „szakpolitikusaink” maguktól oldják meg azokat a feladatokat, amiért megválasztották őket és amiért a pénzüket kapják? 
A gyerekek fogynak, a tankönyvek késnek, de a VMSZ-nek mindig van kire hárítania a felelősséget…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése