Oldalak

2019. augusztus 4., vasárnap

Vučić nélkül nem megy:

Pásztor István elégedett a haladókkal való együttműködéssel

 

 

A VMSZ elnöke az újvidéki Dnevnik napilapnak adott interjút, amelyben elmondta, hogy a két párt partnerségét a kölcsönös tisztelet és a megbeszéltek végrehajtása jellemzi.

Hozzátette: szívesen folytatná ezt az együttműködést.
A parlamenti demokrácia működése szempontjából fontosnak tartja, hogy a hatalom kitöltse a négyéves mandátumát.
Pásztor a vajdasági beruházások kapcsán megemlítette, hogy az idén befejezik a szabadkai kerülőutat, zárószakaszában van a Népszínház fölújítása, és hamarosan megkezdődik a Szabadka-Szegedi-vasút rekonstrukciója.
A VMSZ elnöke örömmel nyugtázta, hogy Szerbiában olyan társadalmi légkör alakult ki, amelyben a kisebbségi közösségekre nem tekintenek destabilizáló tényezőként.
Az nem derült ki, hogy mire alapozza ezt az állítását…
Azaz, Pásztor szerint minden a legnagyobb rendben van a Délvidéken.
(VRTV nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése