Oldalak

2019. augusztus 11., vasárnap

Zavargás a tegnapi belgrádi tüntetésen

A tiltakozók toalettpapírral dobálták meg az elnökség épületét

 

A tegnap esti „Egy az ötmillióból” belgrádi tüntetés eseménydúsabb volt, mint az előző hónapok tiltakozásai.

A demonstrálók háromtagú küldöttsége a szerbiai elnökség épületének bejárata előtt szerette volna átnyújtani a szabad választásokra vonatkozó anyagot, vagyis a követelések listáját.
Állításuk szerint előzőleg egyeztettek a rendőrséggel, amely engedélyezte, hogy ezt megtegyék.
A „Kobra” nevű hírhedt biztonsági szervezet tagjai, akik többek között Aleksandar Vučić elnököt is őrzik, azonban útjukat állták. A tiltakozók ekkor áttörték a kerítést.
Komoly dulakodásra került sor, amely akár súlyosabb összecsapásba is torkollhatott volna.
A kedélyek végül mégis lecsillapodtak, s a tüntetők küldöttsége átadhatta az írásba foglalt követeléseket.
A szervezők szerint
a „kobrák” túllépték a hatáskörüket, ugyanis a törvény szerint csak az elnökség épületén belül avatkozhatnak közbe. 
A demonstrálók toalettpapírt vittek magukkal, amellyel megdobálták az elnökség épületét.
A tüntetés szónokai arra utaltak, hogy – amennyiben a rezsim nem szavatolja az általuk megjelölt, szabad és szabályos választásokhoz szükséges feltételeket – szeptember elséjén végleg meghirdetik a választások bojkottját.
(danas.rs és N1 nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése