Oldalak

2019. szeptember 19., csütörtök

A „haladó-szökőkút” kedvéért kiirtják a központ fáit Magyarkanizsán


Jobb helyen ebbe már belebukott volna a városvezetés, nálunk még a sajtónak sem hír, hogy itt, a város legreprezentatívabbnak szánt helyén, ahol egy emberöltőnyit kellett várni, hogy a fák lombozata összeérjen, mi a hátralevő életünkben már nem fogunk fák árnyában sétálni, az unokáinknak pedig Bécsből, Heidenheimból vagy Amszterdamból még kevésbé lesz kedvük hazalátogatni egy erdőirtás képét mutató balkáni porfészekbe – írja olvasónk levelében, amelyet szerkesztőségünknek küldött.

Nemhiába „fejsze” a ragadványnevük a Fejsztámereknek, de a „Nyilas”-nak sem túl jó a képzettársítási holdudvara. A buszállomás és a mellette fölépült IDEA-áruház kedvéért is kiirtottak Magyarkanizsa belvárosának tüdejéből egy jókora darabot.


A buszállomás azóta is (mintegy négy éve) a beleölt kemény milliókkal egyetemben használaton kívül áll, majd visszafoglalja lassan az erdő. Mindenesetre őz már lett öngyilkos az épületvédő kerítés rácsozatán. A VMSZ hátsójában tanyázó sajtó mindezekről hallgat, mint a sír, a többinek meg — ha már a hatalmat kiszolgáló „nagyok” nem írnak róla — nem éri el az ingerküszöbét. Na ezért is menekül innen mindenki. Pásztor pedig a hadállások folyamatos visszavonásával lényegében engedélyt adott a magyarság kilövésére (az itt nemrég még alig hét százalékos szerbség részéről), hogy helyreálljon a világ rendje, és utolsó fészkeiből is kifüstöljék ezt a Szerbiában utolsónak maradt idegen fajt, a magyart.
Magyarkanizsán, alig néhány lépésre a nemrég óta a Szerb Ortodox Egyház templomkertjének elülső sarkában ágaskodó monumentális oszlopon lengedező impozáns méretű szerb zászlótól, éppen a haladók pártközpontja előtt fog díszelegni Magyarkanizsa legújabb ékessége, amitől város lesz a város, és örök időkre megoldódik sok baja (de legalábbis a  közelgő választásokra): A SZÖKŐKÚT.



Ha éppen minden engedély még nincs is meg hozzá (ahogy nem kellett például a Péter királynak a velebiti iskola épületén elhelyezett domborművéhez sem, hiszen azt is a haladók kegyéből kapta a jámbor nép), a belváros eme sétálóövezetének lerombolása már meg is kezdődött — mi mással, mint a negyven éve itt védőrács-kerítésekkel pátyolgatott, azóta terebélyesre nőtt egészséges, dús lombozatú fák kiirtásával.
Mi jöhet még a haladás széles sugárútján (avagy halódás zsákutcájában)? Várjuk a folytatást! Várjuk a folytatást?

(Név a szerkesztőségben)
https://delhir.info/2019/09/18/a-halado-szokokut-kedveert-kiirtjak-a-kozpont-fait-magyarkanizsan/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése