Oldalak

2019. szeptember 26., csütörtök

Csak az a kérdés, ráérünk-e egy aláírásra a nemzetért

A Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójával, Csóti Györggyel beszélgettünk arról, miért áll csehül a határon túli magyaroknak is több brüsszeli forrást követelő polgári kezdeményezés

Már négy hónap lepergett abból a tizenkettőből, amennyit az aláírásgyűjtők kaptak arra, hogy össze­szedjenek egymillió támogatót hét uniós tagállamból – mégis alig húszezren szignózták azt az európai polgári kezdeményezést, amely a kisebbségben élő közösségeknek, jelesül a határon túli magyaroknak is több pénzt juttatna a központi uniós költségvetésből. Más frontokon viszont akadnak sikerek is, és nagy szó, hogy a Kisebbségi Jogvédő Intézet elérte, hogy Románia esetében az Európai Bizottság akár kötelezettségszegési eljárást is indíthat a magyarellenes intézkedések miatt.

Csak az a kérdés, ráérünk-e egy aláírásra a nemzetért
Csóti György: Egy petíció nyomán a romániai etnikai alapú jogsértések akár kötelezettségszegési eljárást is eredményezhetnek a román kormány ellen
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

– Az európai polgári kezdeményezés ötletgazdája, Izsák Balázs kongatja a vészharangot: fogy az idő, kevés az aláírás.
– Igaza van a Székely Nemzeti Tanács elnökének, rá kell hát kapcsolnunk ősszel és – a várható téli ünnepi lanyhulás után – egy erős finist nyomni tavasszal. Az, hogy nem állunk túl jól számokban, részben érthető: nyár volt, ami eleve kedvezőtlen időszak, másrészt nemrég zárult sikerrel a FUEN aláírásgyűjtése a Minority SafePack kapcsán, ami örömteli sikere mellékhatásaként okozott egy kis „aláírás-fáradtságot”. Sokan pedig keverik a két, őshonos nemzeti kisebbségekre irányuló kezdeményezést, holott a SafePack elsősorban a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek uniós szintű jogi védelmét szolgálja, míg a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés merőben gazdasági jellegű: lényege, hogy az EU központi forrásaiból célzottan részesüljenek azok a régiók, ahol egy tömbben élnek nemzeti kisebbségek, amelyeket a többségi állam sokszor kihagy az állami és az EU-s források elosztásánál. Tetemes a lemaradás, hiszen négy hónap eltelt az egy évből azóta, hogy megkezdtük az egymillió aláírás összegyűjtését, és csak húszezret sikerült eddig elektronikus formában összeszedni.

– Mit terveznek a fennmaradó nyolc hónapban, hogy behozzák a lemaradást?
– A hagyományos kampánymódszerek mellett – leveleket írunk a KJI partnereinek, igyekszünk megjelenni a nyomtatott, elektronikus és online sajtóban – fizetett hirdetéseket teszünk közzé a közösségi médiában, rendezvényeinken, azaz nyári egyetemeken és konferenciákon is kampányolunk, így segítjük a kezdeményezést elindító SZNT-t. Erős partnereink vannak: a FUEN részéről annak elnöke, Vincze Lóránt ígért messzemenő támogatást, és kiemelendő, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárságon, valamint a nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettesen keresztül a magyar kormány is velünk van, nem csak szóban, de reméljük, hogy az ügy népszerűsítéséhez elengedhetetlen anyagi támogatással is. El is kél a segítség, mert még magyar részről is kaptunk negatív, gyalázkodó kommenteket a kezdeményezést népszerűsítő Facebook-posztok alatt, elsősorban a kormányt szidták azért, mert már megint a határon túliakat segíti az adóforint­jainkból, pedig itthon is lenne mire költeni. Látszik, hogy még odáig se olvasták el, hogy megértsék, a kezdeményezés nem a magyar adózók pénzéről, hanem központi EU-s forrásokról szól. Szerencsére ők vannak kevesebben. Ugyanakkor attól persze nem félek, hogy Magyarországon és Romániában ne gyűlne össze a kellő mennyiségű aláírás, de a többi környező, magyarok által is lakott országok kapcsán sajnos nem vagyok ilyen optimista. Pedig Románia mellett Szlovákiában is folyamatosan diszkriminálják a magyarokat, s nem csak az uniós és központi pénzekből rekesztik ki őket, hanem saját javaikat sem adják vissza nekik, amelyekből a kommunizmus alatt kiforgatták őket. Azaz a restitúció – az államosított, elkobzott tulajdonért járó kártalanítás – terén is erőteljes a hátrányos megkülönböztetés a magyarokkal szemben.

– Pontosan miben áll ez a fajta kirekesztés?
– Itt különválasztanám Szlovákia és Románia példáját. A szlovákok 2003-ban hoztak egy törvényt a világháború után elvett javakért járó kárpótlásról, de aljas módon csak az 1948. február 1-je utáni elkobzásokra vonatkozóan, miközben tudjuk, hogy a kétszázezer, Eduard Benes nevéhez fűződő csehszlovák elnöki dekrétumok alapján kisemmizett vagy elüldözött magyarok zömével mindez a sérelem e dátum előtt történt. A másik aljasság abban nyilvánult meg, hogy a törvény hatálya alól kizárták mindazokat, akik 2003-2004-ben nem voltak (már) szlovák állampolgárok, és nem rendelkeztek szlovákiai állandó lakhellyel. Mindez súlyosan sérti az európai uniós alapelveket. Az Unió csak attól kezdve figyeli az ilyen eseményeket, amikortól tagállammá válik az adott ország. A törvény azonban 2004. december 31-ig volt érvényben, Szlovákia pedig velünk együtt 2004. május elsején belépett az EU-ba, azaz ebben a nyolc hónapban már semmiképpen sem lehetett volna hatályban egy ilyen kirekesztő, az EU szellemiségével szembemenő törvény. Éveken át tartó rohamozásunkat követően a Bizottság számon kérte Szlovákiát. Pozsony azt válaszolta, hogy elnézést, „valóban hibáztunk, de olyan kevés embert érint, nem éri meg foglalkozni vele”. Az EB pedig minden további nélkül magáévá tette ezt. Erre fel mi több ezer ember adatait gyűjtöttük össze, hogy mutassuk, mennyi is az a néhány, Brüsszelben azonban csak sajnálkozva csóválták a fejüket, és közölték: igaz, hogy jogsértés történt, de – kapaszkodjunk meg – politikai okokból nem indítanak eljárást. De még ehhez az eredményhez is az kellett, hogy ne a Benes-dekrétumok vagy etnikai érvek mentén harcoljunk, hanem az EU szent teheneit: a tőke szabad áramlását és a magántulajdon védelmét fogjuk az érvelésünk ekéje elé, azaz hogy állampolgárság és tartózkodási hely alapján zártak ki európai uniós polgárokat a kárpótlásból.

– Mi a helyzet Romániával? Ha jól tudom, a románokat viszont egyenesen az EB fenyítette meg, hogy ha nem tesznek rendet, kötelezettségszegési eljárás lehet a vége…
– A románoknál máshogy áll a dolog: ők ügyesebbek, és nem a jogszabály maga sért uniós alapelvet, éppen „csak” az alkalmazásában, a közigazgatási és bírósági eljárásokban történik meg a magyarok rendszerszintű kirekesztése. Romániában egyébként valamelyest megindult az elkobzott javak vissza­szolgáltatása, csak hát Bukarestben rájöttek arra, hogyha visszaadják ezeket, azzal megerősítik a magyarokat, visszajön a magyar arisztokrácia, középréteg, s a közbirtokosságok megerősítik a magyar közösségeket, szóval egyrészt elkezdték elszabotálni a visszaszolgáltatási folyamatot, akár a per szakaszában, akár a már visszaítélt javak tulajdonba vételét akadályozták. Emellett pereket indítottak a már visszaadott javak visszaállamosításáért, még olyan helyeken is, ahol már birtokba vették, befektettek és termelnek is például az adott területen annak régi-új gazdái. Mindenesetre idén az Európai Bizottság jelenlegi egyik alelnöke, Valdis Dombrovskis írásbeli választ igénylő, magyar EP-képviselő segítségével beadott kérdésünkre azt válaszolta, hogy igenis alkalmazható az EU-jog a restitúciós törvények kapcsán is, tehát kötelezheti a román bíróságokat, hogy kérjenek állásfoglalást az Európai Unió Bíróságától, ahol viszont nagy eséllyel nekünk kedveznek majd a döntések. Januárban benyújtottunk egy petíciót is az Európai Parlament Petíciós Bizottságához, amelyet, ha tárgysorozatba vesz és kérésünknek eleget tesz, akkor tényfeltáró bizottságot küld Romániába, hogy tájékozódjon a diszkriminációról, és jelentést kapjon róla. Júniusban személyesen is tárgyaltunk a Bizottság képviselőivel Brüsszelben. A tényfeltáró bizottság jelentése alapján az Európai Parlament jó eséllyel arra fogja kérni az EB-t, tegye meg a szükséges lépéseket, hogy Romániában felszámolják ezeket az etnikai alapú jogsértéseket. Ennek pedig a vége valóban egy kötelezettségszegési eljárás lehet.

– A kötelezettségszegési eljárás súlyosan hangzik, ám mindeddig inkább retorikai fegyvernek tűnik az EB részéről… Lehet ennek valódi hatása?
– Meggyőződésem, hogy lesz. Ehhez azonban kellő súlyt kell adnunk a petíciónknak, hogy idáig eljussunk. Úgyhogy, ha már valaki aláírja a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést, fél percet még igazán áldozhat az EB-s petíciónk támogatására – ez utóbbihoz még egy kis útmutató is található a honlapunkon (www.kji.hu). A két aláírás mindösszesen egy perc; ennél még egy Facebook-hozzászólás megfogalmazása is több idő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése