Oldalak

2019. szeptember 7., szombat

Topolya:

„Abbahagyni a fürdőmedence építését a város központjában!”

A topolyai községi költségvetés javasolt módosítása (amely a napokban várhatóan elfogadásra kerül) előirányozza, hogy a helyi hatalom további 70 millió dinárt különítsen el a fürdőmedence építésének folytatására 2020-ban.

A Néppárt községi szervezete szerint a helyi kiskirályok újra a polgárok zsebébe nyúlnak.
Korábban 800 millió dinár kiválasztását helyezték kilátásba az építési munkálatok finanszírozására.
A büdzsé további facsarásával a fürdőre irányuló költekezés rendkívül komoly méreteket ölt – utal rá közleményében az említett párt, majd felveti a kérdést: Vajon ez a végleges összeg? Mindjárt meg is adja a választ: Mindaddig, amíg a mostani politikai garnitúra van hatalmon, igencsak valószínű, hogy tovább duzzad a fürdőre költött summa.
Az eddigi munkálatok minden vízió nélkül zajlottak.
A közleményben párhuzamot vonnak a szabadkai Prozivka településen 2012-ben befejezett fürdőmedencével, amelynek költségei 530 millió dinárt tettek ki, tehát sokkal kevesebbet, mint a leendő topolyai fürdő esetében. Arról nem is beszélve, hogy a prozivkai uszodát 180 nap alatt építették ki.
A haladó-VMSZ-es községi vezetőség a költségvetés módosítását a “fürdő alapozásának új módszereivel” indokolja, miközben nem gondolnak arra, hogy a munkálatok során a föld remegésétől a környező épületekben, köztük pl. a múzeumban és a családi házakban is kár keletkezhet.
A fentiek tükrében a Néppárt követeli, hogy
a község illetékesei hagyjanak fel a fürdő építésével a város központjában, ehelyett létesítsenek parkot a tervezett területen.  
A Néppárt szerint észszerűbb lenne a fürdőmedencét a tó közelében kiépíteni, hiszen az ottani körülmények egyéb tartalmak bevezetésére (különböző sporttevékenységek, aquapark stb.) is alkalmasak.
(mojabackatopola.rs nyomán)  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése