Oldalak

2019. október 26., szombat

A CIVICUS figyelmeztet:


 Szerbiában akadályozzák az alapvető szabadságokat

Szerbia visszaesett a CIVICUS nemzetközi szervezet azon listáján, amelyen a polgári szabadságjogok érvényesülését vizsgálják. Mint arra a belgrádi Gradjanske inicijative[1] [Polgári  Kezdeményezések] civil szervezet –  az október 12-ei – közleményében rámutatott, csorbultak az alapvető szabadságjogok, így Szerbia – Magyarország és Ukrajna mellett – „a legveszélyeztetettebb országok élmezőnyébe került”.
A CIVICUS arra figyelmeztet, hogy amíg a médiára és a független újságírókra, a civil társadalomra folyamatos nyomás nehezedik, Szerbia hátat fordít a demokráciának és az emberi jogoknak. A független újságírók és a médiumok által készített, a korrupcióról, a demokráciáról és az emberi jogokról szóló beszámolókat a hatalom megtorolja. A szervezet a politikai indíttatású elbocsátások jelenlétére is rámutatott.[2]
 
 
Szerbiában „akadályozott” a többi Nyugat-Balkáni országban
„korlátozott” a civil szervezetek működése

A CIVICUS csökkentette Szerbia rangsorolását és az országoknak abból a kategóriájából, amelyekben az alapvető szabadságok szűkültek, és abba a kategóriába sorolta, amelyben az alapvető szabadságok és a civil térség akadályozott.
A Gradjanske inicijative, a CIVICUS, a Balkanska mreža za razvoj civilnog društva[3] [a Civil Szervezetek Balkáni Hálózata] és a helyi szervezetek képviselői az esemény miatt (október 15-én) Belgrádban közös sajtókonferenciát tartottak.
Dominic Perera,[4] a CIVICUS képviselője közölte, hogy azokban az országokban, amelyek közé Szerbiát is besorolták, „a hatalom közvetlenül akadályozza a civil szervezetek munkáját és fennáll a veszély, hogy az alapvető szabadságokat tovább csökkenik. Hozzátette, hogy ebbe a csoportba tartozik még Magyarország, Kazahsztán és a Fülöp-szigetek, azzal, hogy ennek nem kell kötelezően azt jelentenie, hogy ebben a kérdésben minden ország egyforma. Ugyancsak hangsúlyozta, hogy Szerbia a térség egyetlen országa ezzel az értékeléssel. Európából, Szerbia mellett, Magyarország, Ukrajna és Moldávia tartoznak azoknak az országoknak a csoportjába, amelyekben az alapvető szabadságokat obstruálják”[5] – tette hozzá.
Bojana Selaković, a Polgári Kezdeményezések program-igazgatója elmondta, hogy „Szerbiában márciustól októberig az alapvető jogok megszegésének 97 esetét jegyezték fel, és hogy ezeknek az eseteknek a legtöbbjét a szólásszabadság megsértése képezi.[6]
Lidija Komlen Nikolić, az ügyészek és ügyész-helyettesek szakmai egyesületének tagja a sajtókonferencián megállapította: „mindez az a tény miatt történik, hogy Szerbiában nem létezik a jog uralma, ami minden demokratikus társadalom kulcsfontosságú alapja”.[7] 

BOZÓKI Antal
Torda, 2019. október 26.


[1] https://www.gradjanske.org/o-nama/
[2] mh: Csorbulnak az alapvető szabadságjogok. Magyar Szó, 2019. október 12. 5., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4115/kozelet/209356/Csorbulnak-az-alapvet%C5%91-szabads%C3%A1gjogok.htm, 2019. október 11. [21:05]
[3] http://www.balkancsd.net/
[4] Civic Space Research (CSR). https://www.civicus.org/index.php/who-we-are/staff
[5] (Beta) Srbija u kategoriji zemalja u kojima su osnovne slobode opstruirane [Szerbia azoknak az országoknak a kategóriájában, amelyekben az alapvető szabadságok akadályozottak]. https://www.gradjanske.org/civucus-srbija-u-kategoriji-zemalja-u-kojima-su-osnovne-slobode-opstruirane/, 2019. október 15.; VOA. CIVICUS: U Srbiji vlast opstruira osnovne slobode [CIVICUS: Szerbiában a hatalom akadályozza az alapvető szabadságokat]. https://www.glasamerike.net/a/civicus-u-srbiji-vlast-opstruira-osnovne-slobode/5125101.html, 2019. október 15. és CIVICUS: Srbija među zemljama u kojima su osnovne slobode opstruirane [Szerbia az országok között, amelyekben az alapvető szabadságok obstruáltak]. https://www.danas.rs/drustvo/civicus-srbija-medju-zemljama-u-kojima-su-osnovne-slobode-opstruirane/, 2019. október 15. [15:20]
[6] VOA, az 5-ös jegyzetben
[7] Beta, az 5-ös jegyzetben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése